6. rész: A sánta fogadós

Kopp.

A fa találkozott a kővel.

Kopp. Kopp. Kopp.

Murdra felpillantott a fazékról és Belgor felé nézett. Az asztal felé bicegett, ahol Feren és a kószák ültek. Szoktassa magát az új lábához - gondolta. A mankók a sarokban álltak a pohárszék mellett. Már két hete hozzájuk sem ért. Belgor még mindig elveszítette az egyensúlyát és sántított, ahogy ment, de már nem csúszott ki alóla a faláb, ami az elején még előfordult, és már jó idő eltelt azóta, hogy utoljára arcra bukott.

Craglan elismerően bólintott és odahúzott neki egy széket. Belgor egy nyögés kíséretében lehuppant a kószák vezetője mellé és becsúsztatta falábát az asztal alá.

- Á, a sánta fogadós - gúnyolódott Feren.

Belgor ügyet se vetett rá. Azóta az éjjel óta, amikor rárontott az Árnyékfutóra - mindössze egy fáklyával és egy vasvillával felfegyverkezve - sok közember gúnyolódni kezdett vele, kriplinek és félembernek szólítva őt, s alkalmatlannak gondolva őt egy fogadó vezetésére. Feren nem az egyetlen volt, de a legrosszabb. Élvezettel talált ki olyan gúnyneveket Belgornak, mint "a sánta fogadós", "falábú félnótás" és "vasvillalábú".

Ki kéne rúgni, a bugrist - gondolta Murdra. A szemében Belgor mostanra igazabb férfi lett, mint eddig bármikor, bebizonyította, hogy igazi hős. Messze nem volt fogyatékos, a fa láb nem fogyatékosság volt - a kitüntetés jele volt, a becsület jele, melyet a király parancsára készítettek férjének, az uralkodó megbecsülésének jele. Még egy utolsó adagot mert a raguból, melyet külön Belgornak készített és kiment a konyhából a tállal a kezében. Magához vette seprűjét, ahogy az asztal felé menet kilépett az ajtón.

- Miről beszélgettek? - kérdezte Belgor, amikor Murdra letette elé a ragut.
- Semmi különösről - mondta Feren unott hangon, a gyűrűjével babrálva. - Semmi olyanról, ami egy kriplit érdekelhetne.

Murdra mérgesen ránézett, megragadta seprűjét és nagy, mérges lendítésekkel seperni kezdte a nedves szénát az asztal körül.

Craglan könyörtelen pillantást vetett Ferenre.

- Az új királyról - mondta Belgornak. - Odafent a kontinensen.
- III. Rhobarnak hívja magát - tette hozzá Ricklen. - Nem valami eredeti név, ha engem kérdezel.
- Természetesen igazad van - bólintott rá Feren.
- Nem is tudom - mélázott Craglan. - A királyok körültekintően választanak nevet. Talán hallottad te is, ő nem csak Myrtana királyának hívatja magát, hanem az Ország királyának. Higgyetek nekem, barátaim - vihar készül, s ez a név egyetlen dologra egyértelműen rávilágít: újra akarja egyesíteni a régi királyságot. Ne felejtsétek el, hogy a déli szigetek valaha a birodalom részét képezték!
- Ha hihetünk a pletykáknak - szólalt meg csilingelő hangon Jilvie - két lépés magas és egy Hatalmas kardot visel egy kézben.
- Igen - tette hozzá Ricklen. - Úgy hallottam, mindenkit párbajra hív, aki keresztezi az útját. Csak egy óriási tahó... valaki még azelőtt a fejét veszi, mielőtt a mi szigetünkre tenné a lábát.
- Hogy ostoba-e vagy sem, nem tudom megmondani - szólt közbe Craglan - de abból, amit hallottam, ő nem csak mesterien bánik a karddal, de megfontolt és amolyan hadvezérféle. Myrtana emberei támogatják, mert tartós békét ígér nekik.
- Nálunk már béke van - mondta Jilvie. - Nincs szükségünk egy Országos királyra!
- Valóban nincs - bólintott rá Cragla. - De a kontinensen elég sötét a helyzet. Mindenütt háború dúl.
- Mi van azzal a mesével, hogy egy sas kíséri a seregeit, bárhová megy is? - kérdezte Ricklen.
- Erről semmit sem tudok, de mindenesetre III. Rhobar egy sast választott címerállatának - felelte Feren.
- És az orkok elleni hadjáratát az istenek áldása kísérte - kiűzte őket Myrtanából, és Thorus egy maroknyi emberrel elmenekült a kontinensről.
- Torgaanba fog visszahajózni - csicsergett közbe Jilvie.
- Hát én reméllem, hogy nem gyün errefelé - mondta Belgor. - Más má' nem hiányozna, mint egy csapat harcos kedvű ork!
- Tudod mit mondok én neked, Belgor - mondta vigyorogva Feren. - Ha neked volnék, nem az orkok miatt aggódnék. Azzal a vasvillával a lábad helyén még egy kis juhász fiú is elbánik veled.

A beszélgetést kellemetlen csönd szakította meg. A kószák zavart pillantást váltottak. A disznó - gondolta Murdra.

- Ha bajt akarsz magadnak, Feren, megkaphatod - üvöltötte Belgor olyan erővel csapva az asztalra öklével, hogy a ragu is kilöttyent. Megpróbált felállni, de Craglan vállára tette kezét és visszanyomta.
- Ne - morogta a kósza.

Félrelökve kezét Belgor fellökte magát.

- Igen! - kiáltott a fiatal kereskedőre. - Csak egy lábam van! Még egy patkány is láthassa. De elég egy láb hozzá, hogy kirúgjalak a fogadómból!

Feltűrte ingujját és bicegve megkerülte az asztalt, végig Ferenen tartva a szemét.

- Nem hiszem - mondta Feren ridegen és felállt.
- Várj Belgor - mondta Craglan. - Majd én kiteszem a szűrét.
- Maradj - felelte Belgor. Falába szilárdan állt a padlón, akár egy tölgy. Feren vigyorgott. Belgor nem habozott - egy jobb horgot indított Feren felé, de Feren egyszerűen hátralépett. Belgor elveszítette egyensúlyát, a faláb oldalra csúszott, s beékelődött két padlókő közti résbe. Megingott, de nem esett el. Belgor megint támadásba lendült ezúttal bal öklével, de Feren könnyedén hárította az ütést és gyorsan Belgor mellé lépett, majd kirúgta alóla falábát. Belgor egy visszhangzó nyögéssel arccal előre a padlóra esett.

Murdra hőse elbukott. Hát most aztá' túl messzire ment - gondolta mindkét kezével megragadva seprűjét.

- Kifelé - sziszegte Ferennek. - Soha többé nem látunk itten szívesen!
- Gondol meg Murdra - mondta nevetve a fiatal kereskedő. - Tényleg az én aranyam nélkül akartok boldogulni?

Legyen átkozott az aranyad - gondolta és belecsapta seprűjét Feren arcába. A nyírfa vesszők végigkarcolták arcát, száját és szemét. Feren hátratántorodott, nevetése abbamaradt.

- Ne. Én... Én fogom kihajítni innét! - nyögdécselte Belgor, ahogy a feltápászkodással küszködött.

Murdra hallotta, de nem tudott várni. Nekiesett Ferennek, mint egy fúria, ütötte balról, jobbról, ahol érte. Feren hátralépett, megpróbálta megállítani a csapásokat, de Murdra nem adta fel, csak úgy, mint a király az Árnyékfutóval folytatott küzdelmében, seprűt és kötényt viselve buzogány és páncél gyanánt. Legyőzte Ferent, akinek arcán és szemöldökén a seprű vesszői véres karcolásnyomokat hagytak. Az ajtó felé fordult és elmenekült, de Murdra nem hagyta. Feren megtántorodott, de sikerült elkapnia az ajtófélfát. Murdra vad kiáltással lehajította Ferent a tornácról, aki arccal előre a porba zuhant.

- És meg ne lássalak itten többet! - kiáltott Murdra és becsapta az ajtót.

Megfordult, látta, ahogy Craglan felsegíti Belgort.

- Ne aggódj az ilyenek miatt - mondta vigasztaló mosollyal. - Nem éri meg.

Belgor felhorkant. Arcán a bőr feldagadt és belilult. Elkerülte Craglan és Murdra tekintetét és a lépcső felé indult lesütött szemmel, a kövön koppanó léptekkel.

Kopp. Kopp. Kopp.

Murdra nézte, ahogy férje távozik, keze még mindig a seprűt szorongatta. Belgor felsántikált a falépcsőn a galériára.

Kopp. Kopp. Kopp.

A hálószoba ajtaja becsapódott.

Kopp. Kopp.

Valami nedves folyt végig Murdra arcán. Nagyon régóta nem érzett így.

Kopp.

- Nem tehetünk róla - mondta Craglannak és megtörölte arcát ingujjával.

Fordította: Ardea