7. rész: Az idegen

Késő volt már, az óra épp akkor ütötte el az éjfelet és a legtöbb vendég már visszavonult a szobájába. Csupán néhány kitartó ivó szopogatta az utolsó korsó mézsörét. Murdra prüszkölt és bosszankodott, amikor a fogadó ajtaja hangos nyikorgás közepette kitárult. Na, má' csak ez hiányzott - gondolta. Háta már majd beszakadt és a szemei égtek a fáradtságtól. Semmi nem lett volna bajosabb, mint egy kései vendég.

A férfi, aki belépett az ivó ajtaján, hosszú, egyszerű barna csíkos anyagból készült köpenyt viselt. Kezében a bot göcsörtös, hátán a bőrbatyu kopott és viseletes volt. Az arcát elfedő csuklyát lyukak borították.

- Bah! - sziszegte Murdra. Enné' egy garas sincs! Ledobta a rongyot, amivel a pultot törölgette és kicammogott a konyhából. - Tűnés! - kiáltotta az újonnan érkező felé csoszogva és a nyomaték kedvéért megrázta fejét. - Zárva vagyunk!

Az idegen megtorpant a nyitott ajtó előtt. Víz csöpögött a köpenyéről, mely durva csizmája körül kis tócsába gyűlt. Mögötte eső kopogott a tornác födémjén. A férfi felemelte az egyik kezét, melyen koszos kötés volt és hátratolta csuklyáját. Rövid, barna haját őszes csíkok szabdalták és zsíros fényben játszott, ahogy a fáklya megvilágította; arcát sűrű borosta fedte. Szomorú pillantást vetett Murdrára.

- Nem akarok bajt - mondta az idegen lágyan. - Csupán egy ágyat kérnék az éjszakára - vagy egy száraz sarkot az istállóban.

Murdra rásandított és végigmérte. Elmerengve áttolta nyálát szája egyik feléből a másikba.

- Van pénzed? - kérdezte rossz előérzettel. Halvány mosoly jelent meg az idegen arcán, s bólintott. - Mutasd - morogta Murdra. Az idegen elővett egy kicsiny bőrzacskót a köpenye alól és széthúzta a nyakát lezáró zsinórt. Nem sok - becsülte Murdra, mogorva pillantással felmérve a zacskó tartalmát. Nem volt éppen degeszre tömve, de az asszony hallotta az egymásnak verődő fém csengését.
- Alhatsz az istállóban - határozta el magát. - Étel nem maradt mán, csak víz.

Az idegen bólintott.

- A víz jó lesz - egyezett bele.

Murdra hallotta, ahogy férje falába a kőpadlón koppan a háta mögött.

- Ne légy ilyen kíméletlen - mondta Belgor. - Mi még nem ettünk, ő meg bőrig ázott. Hadd üljön mán egy kicsit a tűzhö' melegedni. Nem árt azzal senkinek.

Murdra morgott. Az idegen szomorú tekintetét reá függesztette, s várta döntését. Egy pillanatnyi csend után Murdra felsóhajtott, majd megvonta vállát. Belgor elmosolyodott.

- Belgor vagyok - mondta. - Ő a feleségem, Murdra.
- Leboras - felelte az idegen, miközben Belgort követte a tűz mellett álló asztalhoz.

Murdra visszacammogott a konyhába.

- Maradt még sör? - kérdezte Elgan, amikor az asszony elhaladt mellette. Sűrűs füstön át mosolygott rá. Murdra megtorpant.

- Egy korsó - nem több!

Túl késő volt már, mire felismerte, hogy hibázott. Az ivóban elszórtan ücsörgő férfiak egyként vigyorogtak és felemelkedtek székükről, majd odagyűltek Belgor és az idegen köré.

- Hetet hozzál - vihogott Elgan és csatlakozott a tűznél lévő társasághoz.
- Nem árt azzal senkinek - morogta Murdra csípőre tett kézzel. - Zagyvaság!

Hét korsó sör... és még enni is kő nekik. Belépett a konyhába, beletúrt a szekrénybe, s kihúzott onnan egy kis sonkát, kemény sajtot meg egy darab kenyeret.

- Nem idevalósi vagy - mondta Belgor, míg Murdra az ételt készítette elő. Leboras megrázta fejét. - Honnan gyütté'?
- Myrtanából - felelte a férfi. - Faring közeléből.
- Az Istenekre! - zihálta Elgan füstöt felköhögve. - A kontinensről? - Leboras bólintott. - És mi hozott ide, a mi szigetünkre?

Az asztalnál ülő férfiak mind várakozva néztek rá, de Leboras nem szólalt meg.

- Igazad van - mondta kis idő múltán Elgan. - Nem használ az, ha az ember száraz torokkal beszél - vigyorogva felnézett Murdrára, aki egy kenyérrel, sonkával és sajttal súlyosan megrakott tányérral a kezében éppen megérkezett. - Hol van a sör?
- Ha így folytatod, hamarosan a csizmádból ihatod az esővizet! - sziszegett felé Murdra, miközben visszaindult a pulthoz. Elgan nevetett.
- Szóval - folytatta. - Mi szél hozott mifelénk?

Leboras habozott.

- A végzet - mondta végül suttogva. Elgan teliszívta tüdejét pipafüsttel és hátradöntötte székét.
- Mindig a végzet az oka - mondta orrlyukán kieregetve a füstöt. - A kérdés: melyik fajta? - a vágy, hogy még többet megtudjon, tisztán látszott szemében.
- Bocsásd meg Elgannak - szólt közbe Belgor. - Minden hír, amit Myrtanából kap, aranyat ér neki. Kereskedő és van néhány vevője a kontinensen.
- És ne feledd, kell neki a pletyka, hogy hosszúra nyújthassa a meséit - tette hozzá Grengar, a favágó. Az asztal körül ülő férfiak érces nevetésben törtek ki, de Elgan nem csatlakozott hozzájuk.
- Nevessetek csak - dörmögte. - Nélkülem soha nem hallottatok volna III. Rhobarról és a megkoronázásáról!
- A koronázás - ki mondja meg, hogy ez nem a te kitalálmányod? - vágott vissza Murdra, miközben lecsapta elé a korsót az asztalra és sört löttyintett bele.
- Igen - kiabálta túl Grengar a nevetést. - Ki mondja meg?
- Majd én - felelte lágyan Leboras. A nevetés elhalt. Mindenki a tűzhelynél álló szék felé fordult. - Én ott voltam.

Elgan feje mögött összefonta karját, s élvezte a győzelmét.

- Derűs nap volt - mondta. - A myrtanai hadsereg Vengard kapui előtt felsorakozott. A lovagok büszkén álltak ott, páncéljuk csillogott a napfényben. III. Rhobar a város előtt egy kis dombon állt. A legmagasabb rangú tűzmágus nyújtotta át neki a koronát. Rhobar elfogadta, s ő maga helyezte saját fejére. Magasan fenn az égen egy sas körözött a domb felett.

Leboras bólintott.

- Különös volt - mondta. - Amint felkerült Rhobar fejére a korona, a sas alászállt és reá ereszkedett a vállára. Olyan volt... mint egy jel. Mindenki Rhobar nevét kiáltotta - katonák, lovagok - mágusok... még a köznép is.
- Tudsz még valamit a háborúról? - kérdezte mohósággal a hangjában Grengor.

Leboras szomorúan megrázta fejét.

- Még azon a napon elhagytam Myrtanát.
- III. Rhobar békét hozott Nordmarnak - mondta Elgan. - Új megállapodást köt az északi klánokkal - egy paktumot, ami lehetővé teszi minden klán vezető számára, hogy megalapozzák tekintélyüket. A király felel a nordmari paktumért, s elküldi legnagyobb hadvezérét, Lee-t délre, hogy előkészítse a Varant elleni hadjáratot.
- Egyre közeledik - jegyezte meg Belgor aggodalommal a hangjában. Elgan elmélázva pöfékelt.
- Ki tudja - mondta. - Talán az embereknek a kontinensen igazuk van. Talán a hadjárata tényleg békét hoz majd a földre...

Leboras ismét megrázta fejét.

- A háború csak szenvedéshez és bűnhöz és még több szenvedéshez vezet. Nem békéhez - felelte szomorúan.
- Hadd jöjjön! - kiáltotta Grengar. - Itt várjuk majd fejszével és karddal és visszaküldjük a tengerbe!
- Könnyen veszed a háborút - mondta Leboras.
- Nem kéne? - kérdezte Grengar. - Nem ez lenne az első eset, hogy kirúgnánk azokat a myrtanai fattyúkat a szigetünkről!
- Ti?
- Ethorn és harcosai - mondta Grengar. - Ahogy a nagy csatában a Vér völgyében.
- Te ott voltál?

Grengar megrázta fejét.

- Én favágó vagyok, nem harcos. De aszondom neked, ha ez a III. Rhobar rá meri tenni a lábát Argaan földjére, fogom a fejszémet és harcolni fogok Ethorn oldalán!

Leboras arca elkomorodott.

- Nem tudod, mit beszélsz - mondta csendesen. Grengar nevetett.
- Megadjuk azoknak a myrtanai fattyaknak a magukét abban a pillanatban, ahogy kilépnek a partra. Százával fogjuk kaszabolni őket!

Leboras arca még sötétebb lett. Felpattant, váratlanul megragadta Grengart. Gallérjánál fogva felemelte a székről és a falnak préselte. Grengar szeme kikerekedett. Fel akarta emelni karját, de túl gyenge volt, túl lassú. Leboras homloka orrának vágódott, s az megreccsent. Grengar összerogyott, ahogy végtagjaiból kiment az erő.

Leboras megtartotta Grengart úgy, hogy arcuk egy vonalba került, s odahajolt hozzá. Halántékán az erek lüktettek. Nem fojtogatta Grengart, de ökle a favágó mellkasára nyomódott, ahogy a falhoz szorította őt. Grengar köhögött és levegőért kapkodott - egy harcos szorítása volt ez.

- Nem tudod, mit beszélsz - ismételte Leboras. Ezúttal hangja kemény volt, mint az acél.

Elgan Leboras mögé lépett, hogy elrángassa Grengartól, de csak az ingujját szakította le. Leboras meg sem moccant. Elrántotta egyik kezét Elgantól és letépte a köpeny lelógó darabját, felfedve ezzel izmos karját. Murdra egy tetoválást pillantott meg bicepszén. Dühös vörös sebhelyek borították, mintha Leboras ki akarta volna vágni húsából, de a jelek halványan még láthatóak maradtak. Mudra szárnyakat és egy napot tudott kivenni belőle. A nap alatt szárnyakkal övezve csillagok voltak ott.

Elgan a tetoválást bámulta.

- Te... te lovag vagy!

Leboras behunyta szemét és mély lélegzetet vett. Elernyesztette öklét és elengedte Grengart. A favágó orra oldalirányba mutatott, bőre feldagadt és belilult. Széles vérpatak csordogált le száján és állán. Lecsúszott a fal mentén, s végül a földön elpihent.

Ahogy Leboras Elgan felé fordult, a szemében a harag helyét szomorúság vette át.

- Valaha lovag voltam - suttogta. - Ma már csak Leboras vagyok. Az a tetoválás úgy égeti a bőrömet, mint a bűn a lelkemet.

Fogta a batyuját és a botját, s szó nélkül kilépett az ajtón - hogy az istálló, vagy az út felé indult, Murdra nem tudta megmondani.

Fordította: Ardea