Myrtana Krónikái: Archolos magyarítás

Szeretnénk megosztani veletek azt a nagyszerű és örvendetes hírt, hogy a Chronicles of Myrtana: Archolos játék magyarítása - ugyan hosszú idő alatt és áldozattal teli erőfeszítések árán - de elkészült! Ez a kiemelkedő játék tulajdonképpen a rendkívül népszerű Gothic 2 játékhoz lengyel rajongók által készített gigantikus mod. A magyarítás közvetlenül beépítésre került a játékba, így a játék letöltésével mostantól a magyarul tudó verzióhoz juthattok hozzá a Steam és Gog webáruházak oldalán.

Itt szeretnék köszönetet mondani fordítótársaimnak; Petyának és Comfy Boi-nak illetve Pulykaleveskének, amiért szabadidejüket nem kímélve dolgoztak e magyarítás létrejöttéért. Iszonyatos mennyiségű szöveg található a játékban - legalábbis a lelkes fordító csapatunk létszámához képest egészen bizonyosan. A lengyel mod fordítási kapcsolattartója eleinte kételkedésének adott hangot, hogy ennyi ember képes lesz-e egyáltalán ennek a hatalmas szövegmennyiségnek a lefordítására.

Szeretném megköszönni a tesztelési fázis során küldött számtalan hibajelzést, a kapott ötleteket, tanácsokat és észrevételeket W.B.-nek, Sandrix87-nek, Szlivka Lászlónak, illetve Totya is segített kisebb dolgokban.

A fordítás kemény 16 hónapot vett igénybe! Kezdetben még csak nem is álmodtam arról, hogy ennyi idő alatt elkészülhet a magyarítás. A fordítás befejezése után következett a tesztelés, ami nagyjából kettő hónap hosszan tartott. A magyarításban persze még most is előfordulhatnak hibák szép számmal, éppen ezért minden kedves Játékost bátorítanék a magyarítással kapcsolatos hibajelzések megtételére, melyet köszönettel vennénk! A fordítási hibákat képernyőmásolattal, vagy ha nem annyira egyértelmű a hiba, akkor pedig kis leírással megtoldva a Discord elérhetőségünkre kérnénk elküldeni.


Fogadjátok szeretettel a munkánkat, és jó szórakozást kívánunk Marvin kalandjaihoz!


- Wolframm -

...kicsit visszamenve az időben…

A hófehéren világító Hold vészjóslóan tekintett le a Földre, de nem tudott a szürkén-feketén gomolygó vastag felhőzet alá látni. Éles felvillanások cikáztak szüntelen, valószínűleg villámok. Akkor vihar lehet... „Ma se látok semmi érdekeset” - gondolta a Hold. Lehunyta szemét, és beletörődött abba, hogy amíg a Nap át nem veszi a stafétát pirkadatkor, addig neki csak az unalmas szunyókálás jut osztályrészül. Persze akik a felhő alatt, a Föld felszínén éltek és tengették mindennapjaikat, azért annyira nem unatkoztak…

Kegyetlen volt az éjszaka, fejvesztve menekültünk a sötétség és a tomboló vihar leple alatt. Zuhogó esőben bőrig ázva vonszoltuk magunkat ahogy bírtuk, összeszedve utolsó erőnk maradékát. A folyamatosan szakadó eső kimosta frissen szerzett sebeinkből a vért, így itt-ott vöröses csíkokat húztunk magunk után, iránymutatóként a ránk vadászó orkok vérszomjasan csaholó kutyáinak. Még most is a fülemben visszahangzik a vérszagra éhes nyüszítésük, a nyakörvükre kötött vasláncok vészjósló csörgése, mely egyre hangosabbá vált, ahogy egyre közelebb és közelebb kerültek hozzánk. Szinte már éreztem, ahogy a hatalmas állkapcsok és fogak egyetlen harapással átharapják a karomat fedő szegecselt bőrpáncélt a rajta levő bőrrel, hússal és csonttal együtt… Egy maroknyi őr és katona teljesen esélytelenül, önfeláldozó módon próbálta megállítani a minket üldöző orkokat. De nem járhattak túl nagy sikerrel, mert rövidesen csak dobhártyaszaggató halálsikolyukat lehetett hallani, egyiket a másik után, mely belekeveredett a végeláthatatlan mennydörgések és villámrobbanások fülsüketítő hangjai közé… aztán egy kis idő után ezek a sikolyok elhallgattak, és csak a vihart lehetett hallani. Valószínűsítem, hogy azok a torkok többé már nem vehettek levegőt, ki tudja, földi maradványaik sorsa mi lett, kutyák falták fel őket, vagy pedig eltemették őket az anyaföldbe.

Már nem tudom hogyan, tájékozódásunkat és eszméletünket majdnem teljesen elveszítve, de végre elértük a partot, ahol szerencsénkre találtunk egy gazdátlan csónakot, így vízre szállhattunk. Lassan sodródtunk a tengeren, melyet azért még felkorbácsolt a már ugyan lassacskán csillapodó vihar. Visszanézve a part felé, egy utolsó pillantást vetettünk Londram távoli pislákoló fényeire.

A hánykolódó csónakon amúgy sem volt sétagalopp az utazás, ezt tetézte, hogy Pulykaleveske idegei felmondták a szolgálatot, így egyszer csak a vízbe vetette magát… tehát ő már nem tartott velünk a továbbiakban. De emlékét megőrizzük.

A kimerültségtől, a hajszától, és a vérveszteségtől elaludtunk. Nem tudni mennyi idő múlva arra ébredtünk, hogy csónakunk valami keményhez ütődik; végre elértük Archolos partjait!

Senki sem tudta előre, mi fog majd várni ránk…

Petya és Comfy Boi ismervén a járást, előre mentek Silbach falujába. Én egyelőre hátra maradtam, hogy kicsit összeszedjem magam. Az én sebeim valószínűleg súlyosabbak voltak… így több időre volt szükségem.

W.B., Sandrix87 és Szlivka László helyi lakosok segítettek élelemmel és készletekkel, így nem üres kézzel és gyomorral kellett folytatni utunkat, útközben pedig még egy Totya nevű rongyos koldus is tudott adni egy kis penészes kenyérhéj maradékot.

Ahogy a pihenéstől kissé megerősödtem, elérkezettnek láttam az időt arra, hogy beljebb merészkedjek Archolos földjére. Így hát az előre küldött felderítő csapat után indultam Silbach falujába. Kíváncsi voltam, vajon mi vár majd ott rám. Hosszú volt az út, de végre elértük célunkat. Immáron én, Wolframm is új otthonra leltem. Őszintén remélem, hogy örömmel fogadják Myrtana királyságának lakói azt az ajándékot, amit hoztunk nekik… egy gyémántot! Egy gyémántot, melyet utunk során vigyázó szemmel őriztünk, finomra csiszoltunk, hogy ékesen ragyogjon, mire ideérünk. Még messze nem tökéletes, de új barátaink segítségével azzá válhat, és így egyre fényesebben ragyogva juthat el mindenkihez, hogy megcsodálhassa és élvezhesse. Mi szívünkben ezt a kincset Királyságunk fővárosába, Vengardba, királyunk II. Rhobar kincstárába szállítottuk, de a játék letöltésével mostantól mindannyiótoké, kedves Játékosok!

Köszönjük Innos, hogy megóvtál minket!

Wolframm, Totya, 2024.06.16.