Az út a Felső Negyedbe + Tanonc Khorinisban (Get into the Upper Quarter + Apprentice in Khorinis) (Khorinis)
Annál a kapunál, ahol először jössz be a városba Xardas tornya felől, megtalálod Rupertet, Matteo tanítványát. Beszélgess vele, és tudj meg tőle mindent, amit lehet. Ezzel megkapod az első küldetést. Menj be rögtön az épületbe, ami mellett Rupert áll, és beszélj Matteoval. Miután őt is kifaggattad, megkapod a második küldetést. Meg kell nyerned mind az öt mesterember támogatását ahhoz, hogy valamelyikük a tanítványává fogadhasson. Az öt mesterember: Matteo a kereskedő, Bosper a vadász, Thorben az ács, Harad a kovács, és Constantino az alkimista. A második küldetés teljesítésével egyben az elsőt is megoldod. A mesterek küldetései, amiket teljesítened kell (részletes leírásukat ld. lejjebb):
- Matteo és Gritta
- Prémek Bospernek
- Az istenek áldása
- Egy óriási kihívás
- Constantino növényei
Ezek közül az utolsót csak akkor kell megcsinálnod, ha az alkimista tanítványa szeretnél lenni, egyébként elég a beleegyezését kérned, nem nagyon érdekli a dolog. Ha minden megvan, menj a választott mesterhez, és jelentkezz tanítványnak. Bosper az állatbőröket veszi meg tőled nagyon jó áron, Constantino a gombákat, míg Haradnak a saját készítésű kardokat adhatod el. Az alkimista bárkinek jó választás, de a másik kettőhöz inkább akkor érdemes beállni, ha amúgy is megtanulnád, ami a pénzkereséshez kell (tehát Haradot akkor válaszd, ha egyébként is meg akarsz tanulni kovácsolni, Bospert pedig akkor, ha meg akarod tanulni a bőrök/prémek kinyerését). Amint tanítvány vagy, egyben a város polgárává is válsz, tehát szabad előtted a Felsőváros. Ám Lord Hagenhez még ekkor sem juthatsz be, csak azután, ha már csapatot választottál. Sőt, ha mágus akarsz lenni, akkor előbb tanoncból mágussá kell válnod, hogy Lord Hagen fogadjon. (kieg. A.)
Megjegyzés: Ha univerzális mentett állást akarsz csinálni esetleges újrajátszáshoz, akkor nem biztos, hogy ezt a küldetést megéri teljesen megcsinálni. Ha mégis szeretnéd befejezni, akkor az alkimista a legjobb választás, mert így semmit nem kell megtanulnod ahhoz, hogy pénzt csinálhass.
Matteo és Gritta (Matteo and Gritta ) (Khorinis)
Matteo azt a feladatot adja, hogy szerezd vissza a pénzét Grittától. A hölgyet a Thorben mögötti házban találod, beszélj vele. Miután elsírta az élettörténetét, szakítsd félbe, és kérdezd meg hol a pénz. Mivel nem akarja odaadni, két lehetőséged van. Vagy kifizeted helyette, vagy mondd meg neki, hogy adja el a ruháit. A másodikra észhez tér, és kiperkálja a pénzt, ezt vidd el Matteonak. Ne felejtsd el elolvasni a könyvet Gritta házában (+25 XP). Ha ezt a küldetést vérontás nélkül teljesíted, akkor Thorben 200 arany ellenében hajlandó megtanítani neked a Zárnyitás képességet. Ha Thorbennel beszélsz, amíg nálad van a pénz, vissza akarja kérni tőled. Nem érdemes, úgyis belenyugszik, hogy legalább Matteo ki lesz fizetve. (kieg. A.)
Prémek Bospernek (Furs for Bosper ) (Khorinis)
Bosper elküld, hogy hozz neki 6 farkas prémet. Ehhez meg tud tanítani a bőrök/prémek kinyerésére. Farkasok szinte mindenhol vannak a szigeten, ha megtanultad a képességet, akkor minden nehézség nélkül össze tudod szedni neki a 6 prémet. Ha nem akarod a képességet megtanulni, akkor egy kicsit szaladgálnod kell a térképen. Dragomir táborában, a Tavernától nem messze találsz 3 farkas prémet egy sátorban. További 4 van egy másik sátorban, Onar háza mögött, Pepetől nem messze (Pepe ad is egy küldetést, hogy ölj meg itt néhány farkast), illetve két további prémet találsz a Taverna emeletén, az egyetlen ajtó nélküli szobában.
Az istenek áldása (The Blessing of the Gods ) (Khorinis)
Thorben akkor egyezik bele, hogy bármelyik mester tanítványa legyél, ha megkapod az istenek áldását. Beszélj vele, mondd, hogy munkát keresel, majd mondd azt, hogy hívő vagy (vagy mondhatod, hogy nem igazán, mindegy). Egy vízmágus és egy tűzmágus áldására lesz szükséged. Menj Vatrashoz, és kérj tőle áldást. Meg fogja kérdezni, hogy ki vagy és honnan jössz. Mondd az igazat (1. sárkányok fenyegetik a várost, 2. Xardas mondta, 3. fogoly voltál - a NotR-ban ezt egy kicsit hosszabban tudod csak elintézni. Más témát kezd el, akkor kell így nyilatkozni. Mire odajutsz, hogy áldást kérj tőle, már simán megáld. A.), ezzel megkapod az áldását. Innos áldását kétféleképpen is megszerezheted. Beszélhetsz Daronnal a piactéren, de az ő áldása 50 aranyba kerül. Jobban jársz, ha kimész a városból, és elindulsz Onar tanyája felé. Kicsivel a Taverna előtt az út elágazik, és egy útjelző tábla hirdeti a Kolostorhoz vezető utat. Menj arra. A hegyek közé érve az út bal oldalán találni fogsz egy szentélyt, itt találod Isgarotht, a tűzmágust. Kérd az áldását, és ezt ingyen is megkapod. Ugyan ez nem kerül bele a naplóba, de a célnak megfelel, menj vissza Thorbenhez, és kérd, hogy tanítvány lehess a mestereknél.
Egy óriási kihívás (A Great Challenge ) (Khorinis)
Beszélj Haraddal, a kováccsal, és mondd neki, hogy munkát keresel, majd hogy nem vagy naplopó. Erre kiböki, hogy azzal tudod ezt bebizonyítani, ha hozol neki egy ork fegyvert. Erre két egyszerű módszer is van. Ha kimész azon a kapun, amelyik Lobart házához visz, és elfordulsz jobbra a kapunál, egy erdőbe jutsz. Itt több más szörny között egy ork is van, ha ezt elcsalod a város kapujához, akkor az őrök megölik. Vedd el a fegyverét, és már mehetsz is vissza Haradhoz. A másik lehetőség, hogy a másik kapun mész ki, és balra fordulsz, a világítótorony felé. Itt az út egy szerpentinen vezet fel, ne erre menj, hanem az út alatt, a sziklafal mentén a völgyben. Találni fogsz itt egy barlangot, amit banditák és húspoloskák laknak. Rögtön az első teremben van egy ork fegyver, ezt vidd vissza Haradnak.
Constantino növényei (Herbs for Constantino) (Khorinis)
Constantino háza Harad műhelye és Vatras szentélye között van egy kis utcában. Beszélj vele, és ragaszkodj hozzá, hogy az ő tanítványa akarsz lenni. Erre ad egy listát, hogy a rajta szereplő növényekből hozz neki 1-1 darabot. Az első hatból mostanra már valószínűleg van nálad, és ezek elég gyakoriak is ahhoz, hogy ne kelljen rájuk külön kitérni. Menj el Zurishoz a piactéren, és kérdezd meg, honnan szerzi az italait, majd hogy szerinte Constantino hol gyűjti a növényeket. Kövesd is az útmutatását, hogy megtaláld a többi növényt:
Sárkányfű: ahogy kimész a keleti kapun, fordulj balra az úton, de ne az úton menj, hanem attól egy kicsit balra. Szinte azonnal ráakadsz a sárkányfűre. Ha kicsit tovább mész erre, akkor itt találhatsz gyógygyökeret és tűzgyökeret is.
Goblin bogyó, Királyszár: Lobart háza mögött van egy kőkör, ennek közelében mindkettőt megtalálod
Ragadozófű, Földigyopár: a keleti kapun menj ki, és fordulj jobbra. Az út egy erdőn visz keresztül, de a bal oldalon az erdőben van egy jól elrejtett barlang. Ha megállsz a barlang bejáratával szemben (ne menj be), akkor a bal oldaladon, az emelkedőn van mindkét növény. Ha kicsit hátrálsz, felrohanhatsz oda. A fenyő tövénél vannak.
Amint megvagy, irány Constantino, és add le neki a növényeket (néhányat egyébként ezek közül később meg fogsz venni tőle).
Hol vannak az eltűnt emberek? (Where are the missing people?)*
Amint bejutsz a városba, Lothartól meg tudod kérdezni hogy tűntek-e el emberek Khorinisból. Menj Vatrashoz, beszélj vele a víz köréről. Ahhoz hogy csatlakozz hozzájuk, el kell végezned ezt a küldetést. Néhány ember eltűnt Khorinisból, a te dolgod az hogy kiderítsd kik az elrablóik és hova vitték az embereket. Menj a kikötőbe és indulj el Laresnak jobbra, a tolvajcéh bejárata felé. Ugorj a vízbe és ússz tovább a legelső partig. Mássz ki a vízből, szemben a kunyhóban találod Skipet, a kalózt. Ha már itt vagy, megcsinálhatod a "Kalóz üzlet" küldetést is. Faggasd ki az eltűnt emberekről és a banditákról. A végén elárulja hogy az eltűnt emberekért egy bizonyos Dexter, a banditák vezére a felelős. Ha van nálad térkép, be is rajzolja hol találod, de az alap játékból már tudhatod hogy Onar farmjától délre, a sziklán van a törzshelye. Ha még nem végezted el "A szemkötős ember" küldetést akkor most fogj neki. Beszélj Greggel, mondd neki hogy tudod ki a banditák vezére. Menj fel a hegyre, az őrnek mondd hogy Dexternek hívják a vezért, erre beenged. Beszélj Dexterrel, faggasd ki mindenről. Ha minden fontosat megkérdeztél tőle beszélj vele újra és kérdez meg tőle hogy most mit akar tenni. Erre rádtámad, de ebben a pillanatban megjelenik Greg és elkezdi irtani a banditákat. Közben öldd meg Dextert, vedd el tőle Raven levelét, olvasd el, majd ha Greg kikaszabolta magát beszélj vele. Elolvassa a levelet, és már mehetsz is Vatrashoz. Ha beszéltél vele a küldetésnek vége.
Az eltűnt emberek (The missing people)*
Ezt a küldetést párhuzamosan kapod a "Hol vannak az eltűnt emberek?" -kel. Az eltűnt személyek: Thorben tanítványa - Elvrich, Bromor egy "lánya" - Lucia, Farim barátja - William, Garvell egyik embere - Monty, Akil két munkása - Tonak és Telbor, Bengar egy mukása - Pardos, Cord pedig haverját, Patrickot keresi (ő csak akkor hajlandó ezt elárulni, ha a banditákhoz csatlakoztál, egyébként Patrick személye "kimarad a buliból"). Kérdezd meg az illetékeseket, hogy mit tudnak, de naplóbejegyzésen kívül semmit nem kapsz érte. Megkérdezheted a különböző céhek "nagyágyúit", de mindenki csak avval fog jönni hogy ez a vízmágusok dolga. Farimot a kikötőben, a hajó felé vezető úton találod jobbra, a halászkunyhóban. Végezd el a "Hol vannak az eltűnt emberek?" küldetést, majd menj a Bengar farmjától Onarhoz levezető lépcsőhöz, oda, ahol Greg második kincse volt. A lépcső mellett találsz egy bandita tábort, itt tartják fogva Elvrichet. Öld meg a banditákat, beszélj Elvrichcsel majd végül küldd vissza a városba. Ha a városba érve Thorbennel beszélsz ad 200 aranyat (ha nála tanultál zárnyitást akkor visszakapod az árát). Elvrichtől megtudod hogy beleesett Luciába, és keresi élete nagy szerelmét. Lucia Jahrkendarban lesz, a bandita táborban, Snaf fogadójában fog ácsorogni. Ha eljutottál ide beszélj vele Elvrichről, de ez már nem oszt, nem szoroz a kettőjük ügyében. Ami fontos még: azon a helyen, ahol felveszed a "A banditák fegyverkereskedője" küldetés lezárásához szükséges dolgokat, a sátorban találsz levelet, amit oda kell majd adni szerelmének. Farim barátja Jahrkendar portálközpontjának a közelében lesz holtan, az egyik házromban a mocsár felé. Ha megtaláltad beszélj Farimmal. A küldetés lényegét akkor tudod megcsinálni, ha már van bejutásod a banditák bányájába, megölted Bloodwynt és utána beszéltél Thorusszal. Beszélj a rabszolgák őrével, mondd neki hogy eressze szabadon a rabszolgákat, és hogy már beszéltél Thorusszal, ekkor elmegy. (Közvetlenül Bloodwyn megölése után is beszélhetsz vele, elég viccesen reagál amikor megmutatod neki a letépett fejet, de elengedni nem fogja a rabszolgákat.) Beszélj Tonakkal, mondd neki hogy tiszta az út, mehetnek, és elindulnak abba a barlangba ahol Tom van. Ha ismét Khorinis területén vagy, beszélj Garvellel, Akillal, Cordal és Bengarral. Ezután nincs más dolgod, mint jelenteni Vatrasnak hogy mindenki visszatért, ő megáld, kapsz 3 manát és ezennel a küldetésnek vége.
A banditák fegyverkereskedője (The bandits' weapons dealer)*
Ez az a küldetés, amit akkor kapsz meg, ha Vatrast megkéred, hogy meséljen még a vízmágusokról. Ha a víz köréhez való csatlakozás előtt teszed ezt, akkor be kell fejezned a küldetést ahhoz hogy csatlakozhass. Khorinis területén számos helyen találhatsz elszórva bandita párbajtőröket, és találsz majd olyat is amire egy "F"-et véstek. Először menj Martinhoz, akitől infokat tudhatsz meg a küldetéssel kapcsolatban. Egy banditatábor van Dragomir táborhelye alatt, a szikla alatt, de ha Sagittatól elindulsz a sziklafal mentén az Onartól ellentétes irányban akkor is hamar ott vagy. A banditák együtt elég erősek, két íjász is van köztük. Egyénként csald el az íj nélkülieket, majd ronts rá a két íjászra. Ha ügyes vagy egyet se tudnak rádlőni, és egyből közelharcba bocsátkozhatsz. Ha gondolod egy erősebb varázstekerccsel is lezúzhatod a burájukat. Ha a táborhelyen megtaláltad a levelet, olvasd el és mutasd meg Martinnak. Itt találod meg Lucia levelét is Elvrichhez, mutasd meg a srácnak. A kereskedő Fernando, aki a felső negyedben van. Menj Vatrashoz és befejezni e küldetést. Fernandonak csak akkor beszélj arról, hogy tudod hogy ő a fegyverkereskedő, ha megcsináltad a neki a bányavölgyi küldetést.
Kőtáblák (Stone tablets)*
A játékban számos helyen találhatsz kőtáblákat. A régi kőtáblákat Vatrasnak kell adnod (másra úgyse jók), Xp-t (egyért 30-at) és italokat ad cserébe. A különböző kőtáblák mind növelik tulajdonságaid értékét ha elolvasod őket. Ezeket a kőtáblákat a jahrkendari építők készítették, nyelvezetüket Myxir, és a Jahrkendar völgyi teleport mellett élő csóka ismeri. Három szintje van, az elsőt 5, a másodikat 10, a harmadikat 15 Tp-ért tudod megtanulni. Ha az összes régi kőtáblát megtaláltad és odaadtad őket Vatrasnak, lezárul a küldetés.
Bandita rajtaütés (Bandit Raids) (Khorinis)
Beszélj Hakonnal, a fegyverkereskedővel a piactéren. Ha kikérdezed, elmondja, hogy idefelé jövet banditák rabolták ki Akil tanyájának környékén. Jelentette a városi őrségnek, Pablo foglalkozott is a dologgal, de nem jutottak semmire. Keresd meg Pablot, és kérdezd ki a Hakont megtámadó banditákról, mire elmondja, hogy valahol az erdőben tanyáznak. Menj ki a keleti kapun, és indulj el a Taverna felé. Az egyik útjelző táblánál találsz egy lépcsőt balra felfelé. Ez vezet Akil tanyájához, menj arra (ha már ott vagy, segíthetsz Akilnak megölni az őt fenyegető zsoldosokat is). A lépcső tetején egy útjelző mutatja a világítótoronyhoz vezető utat, erre kell menned. Amint beérsz az erdőbe, látni fogsz egy sziklafalat a bal oldalon. Ezt kövesd az út mellett, és hamarosan találsz egy barlangot. Öld meg a banditákat (egyesével nem nagy ügy), és a ládájukban találsz egy furcsa halat. (A NotR-ban ezt a halat nem itt találod meg, hanem a keleti kapu melletti barlangban lévő banditáknál! A.) Ezt használd a felszerelés ablakból, és olvasd el a levelet, amit találsz benne. Menj vissza Hakonhoz, és mondd meg neki, hogy megölted a banditákat. A küldetésnek ezzel vége, de még azért valamit meg kellene tenned. A levél alapján menj le a kikötőbe Halvorhoz, a halkereskedőhöz, és mutasd meg neki a levelet. Fogadd el az ajánlatát, add vissza neki a levelet, és ne add fel a milíciának. Ha akarod, akkor akár fel is adhatod (ekkor ne add vissza neki a levelet, mert az a bizonyíték), de nem éri meg az a pár arany.
Joe (Joe)*
Ha már úgyis beszélsz Hakonnal a piactéren, említsd meg neki az eltűnt embereket, s ő mesél neked Joeról, aki egy jó ideig a piactéren bóklászott, majd egyszer csak eltűnt. Joe az egyik zárt toronyban kuksol, a milícia zárta be. A kulcs Pecknél van, de ahhoz hogy elszedd tőle, ismerned kell a zsebmetszést.
A kereskedő aranya + Egy arcátlan tolvaj (The Gold of a Merchant + A Brazen Thief) (Khorinis)
Keresd meg Jorat a piactéren, aki elmondja, hogy valaki kirabolta. Rengarura gyanakszik, de nem tudja bebizonyítani. Ajánld fel a segítségedet, aztán menj Rengaruhoz. Vágd a képébe, hogy ő lopta el a pénzt, erre elkezd menekülni. Rögtön szólítsd le még egyszer (ha nem sikerül, akkor kövesd, és beszélj vele, amikor megáll). Kérdezd meg ki ő, majd gombold le róla a pénzt. Fenyegesd meg, hogy felnyomod a milíciánál, de végül hagyd futni. Menj vissza Jorahoz, és add vissza a pénzét, a kérdésére pedig feleld azt, hogy a tolvaj meglógott.
A hamis küldönc + Baltram szállítmánya (The False Messenger + Baltram's Shipment ) (Khorinis, kikötő)
Ha még nem tetted meg, itt az ideje, hogy elintézd Moet a kikötői kocsma előtt. Miután megverted, menj be, és beszélj Kardiffal. Ha az előző küldetést megcsináltad, akkor fizess neki kétszer 10 aranyat, és először kérdezd meg, hogy hol találsz munkát, majd pedig azt, hogy hol találsz 'speciális' munkát (ha Halvornak is visszaadtad a levelét, akkor könnyen lehet, hogy nem kell fizetned ezért a küldetésért, menj rögtön Nagurhoz!). Erre átküld Nagurhoz, aki így már hajlandó beszélni veled. Fogadd el az ajánlatát, és menj át Baltramhoz a piactérre. Ő egyből előáll az ajánlatával, fogadd el ezt is, és irány Akil tanyája. Beszélj Akillal, és megkapod a csomagot. Menj vissza Nagurhoz, add le a csomagot, majd menj el a fogadóba, és aludj másnapig. Mire ismét visszamész Nagurhoz, ő már túladott az árun, és kiperkálja a részedet. Ha még nem tetted meg, fejezd be teljesen az előző két küldetést, majd beszélj Kardiffal. Ő megemlíti, hogy valaki keresett, amíg nem voltál itt, és hagyott egy üzenetet, hogy a Halvor halkereskedése mögött vár rád. Ne kérdezz semmit, menj oda, és keresd meg Attilát. Beszélj vele, és ő ad neked egy ajándékot (egy kulcs a csatornarendszerhez). Menj ki a vízpartra, és kövesd azt jobbra, egészen a kikötő végéig (van ott egy emelőszerkezet). Ha ott lenézel, látni fogsz egy bejáratot, ami mellett két fáklya ég folyamatosan. Ott a csatornarendszer bejárata, mostantól szabadon mászkálhatsz arra is.
Canthar szívessége (Canthar's Favor )(Khorinis)
A piactéren Canthar leszólít, és megkér, hogy végezz el egy feladatot neki. Megteheted, hogy nem vállalod el, de ez később 500 aranyadba fog kerülni, tehát nem biztos, hogy megéri
. Ad egy levelet, amit Sarah árui közé kell becsempészned, majd feldobnod Saraht Lord Andrénál. Beszélj Sarahval, és kérd, hogy mutassa meg az áruját. Add el neki a levelet, és már mehetsz is Lord Andréhoz a fejpénzért. Canthar akkor is ezt a küldetést adja, ha korábban elfogadtad tőle a belépési engedélyt, de ha nem, akkor most felajánl egy fegyvert is (Hajóács fejszéje). Ha nem teljesíted Canthar ajánlatát, vagy visszautasítod, a kereskedők nem fognak veled többet üzletelni, csak ha perkálsz 500 aranyat Cantharnak. Kivéve Baltram, aki közli, hogy ő nem üzletel csirkefogókkal, kivéve ha adsz neki 10 üveg bort és 10 darab sonkát. (Baltram akkor is fog ezzel előhozakodni, ha Nagurnak megcsináltad a Hamis küldönc küldetést. A NotR-ban egy ideig véd a 'Víz Körének' gyűrűje, de aztán egyszercsak előhozakodik a dologgal... A.)
A bolond Fellan (Mad Fellan) (Khorinis, kikötő)
Keresd meg a kikötőnegyedben Alwint, aki egy padon üldögél a háza előtt. Szólítsd meg, és mindjárt elkezd panaszkodni, hogy valami bolond folyamatosan kalapál a környéken. Ha felajánlod, hogy segítesz az illetőt elhallgattatni, akkor hajlandó neked ezért fizetni. Egyezz bele, és a háza mögött megtalálod Fellant, aki érdekes módon éppen kalapál
. Beszélj vele, de mivel ennek nem sok haszna lesz, ránts fegyvert, és a változatosság kedvéért jól kalapáld el. Amikor magához tér, mondd meg neki, hogy fejezze be a kalapálást, majd menj vissza Alwinhoz a pénzedért. (Célszerű akkor ellátni a baját, amikor már egyetlen csapással leüthetjük, és éjszaka, amikor senki sem látja. Nem éri meg az a 30 arany, hogy utána Lord Andrénak fizess 200 aranyat! A.)
Alrik kardja (Alrik's Sword) (Khorinis, kikötő)
A kikötőben, a raktárház mögött találod Alrikot, a párbajmestert. Beszélj vele, és hívd ki egy párbajra (ezt csak dél és este között tudod megtenni, és 50 aranyba kerül). Lásd el a baját, de ne kutasd át, és a fegyverét se vedd el. Amikor magához tér, kifizeti a jutalmad. Hívd ki még egyszer, mire azt mondja, hogy jobb fegyver nélkül nem harcol veled újra. Nemrég eladta a kardját Jorának a piactéren, azt kell visszaszerezned neki. Ezt elmondja korábban is, de akkor még nem kapod meg a küldetést. Ha teljesítetted a "Kereskedő aranya" küldetést, akkor Jora ingyen visszaadja a kardot, egyébként fizetned kell érte. Vidd vissza a kardot Alriknak, és ha akarsz, küzdj meg vele újra (ezúttal nehezebb dolgod lesz). Alrik mostantól tanít egykezes harcra.
A kísérlet (The Experiment ) (Khorinis, kikötő)
A kikötő déli részén találod Ignazot, az alkimistát. Amint szóba elegyedsz vele, megkér, hogy próbálj ki neki egy 'Felejtés' varázstekercset. Fogadd el az ajánlatot, és menj a fogadóba. Nézz körül, és bizonyosodj meg róla, hogy senki nincs éppen az ajtó környékén, majd ránts kardot, és - tudom, nem szép dolog, mert no, és ráadásul fegyvertelen
- verd meg Hanna-t. (De ha nagyobb kedvünk van, akkor Grittával is megtehetjük ugyanezt, őt könnyebb is leütni, mind morálisan, mind fizikailag, csak arra ügyeljünk, hogy az őrjárat ne arra jöjjön éppen, mert akkor rajtakapnak. A.) Amikor magához tér, szólítsd meg, de mivel nem hajlandó beszélni veled, használd rajta a 'Felejtés' tekercset. Ezután újra beszélhetsz vele, mintha mi sem történt volna. Menj vissza Ignazhoz, és jelentsd neki a sikeredet. Mostantól tanulhatsz nála Alkímiát. Erkölcsösebbek választhatnak erősebb célpontot is, a lényeg, hogy egyedül legyen, senki más nem láthat meg. Ha már van bejutásod a Felsővárosba, ott betöréssel is kísérletezhetsz.
Érdekesség: ugye észrevettétek, hogy Ignaz olyan furcsán beszél? Hát ha a NotR kiegészítővel játsszátok a játékot, akkor Jahrkendarban a mocsárban Miguel jópofa dolgokat fog mesélni Ignazról...
(kieg. A.)
Banditák Jack világítótornyában (Bandits in Jack's Lighthouse) (Khorinis, kikötő)
Keresd meg Jacket a kikötőben, és kérdezd meg, mit csinál a városban. Elmondja, hogy a világítótoronyban lakik, de mivel azt banditák foglalták el, ezért már jó ideje nem volt otthon. Ezek a banditák most még erős ellenfelek, de amint van egy jobb vérted, kifüstölheted őket. Ha meghaltak, menj vissza Jackhez, és küldd haza.
(Egy jó érzésű ember azért nem próbálkozik meg ezzel a küldetéssel az első fejezetben. Talán a második fejezet elején, vagy még inkább, ha már visszajött a Bányavölgyből... A.)
Információ Garvellnek (Information for Garvell )(Khorinis, kikötő)
Beszélgess Garvellel a kikötőben, és ő megbíz, hogy szerezz neki információt a következőkről: 1.) fenyegetést jelentenek-e az orkok a Bányavölgyben; 2.) mi van azzal az orkkal, amelyik a városkapu közelében vert tanyát; 3.) miért vannak a Lovagok a városban. Ezt a küldetést csak akkor kapod meg, ha már beszéltél Ragnarral a Bitófa téren, ahol ingyen sört szolgálnak fel. Ha megkapod Garvelltől a küldetést, akkor menj Ragnarhoz, adj neki vagy három üveg sört és mindig kérdezgesd, amíg új kérdés-opció jelenik meg. Innen megtudhatod, hogy a Bányavölgyi orkokat bezárták a kanyonba és onnan nem jöhetnek ki. Azt is megtudod, hogy a város közelében lévő ork nem teheti be a lábát a városba, mert ott megerősített őrség van. Ha ezt az orkot megölöd, mielőtt erről beszámolsz Garvellnek, akkor azt tudod mondani, hogy vége annak az orknak és több xp-t kapsz! Az utolsó kérdésre csak a második fejezetben tudod megadni a választ, amikor már csapatot választottál és beszéltél Lord Hagennel. Ekkor hajlandó elárulni, hogy valójában mit keresnek itt a Lovagok, hiszen ha már úgyis a Bányavölgybe mégy, akkor ott mindenképpen szembesülsz vele. (kieg. A.)
Segítség Laresnak (Relief for Lares)*
Ha Larest elhívod magaddal, akkor valakire szüksége van, aki helyette odaáll őrködni. Ezért megkér, szólj az egyetlen embernek, aki a Víz köréhez tartozik, és elérhető, hogy álljon oda addig a helyére, míg ő távol van. Húzd fel az akvamarin gyűrűt, és menj a piactérre Baltramhoz. Beszélj vele, majd mehetsz egyből Lareshez, mivel simán beleegyezik.
Bromor aranytálja (Bromor's golden dish)*
Bromornak, a kikötői piroslámpás ház tulajdonosának kisebb problémája van. Egy a kurtizánok közül elszökött és magával vitte az ő felbecsülhetetlen értékű aranytálját. Ő Lucia, Elvrich szíve választottja. Bromor ezt a tálat szeretné visszakapni. A tál "A banditák fegyverkereskedője" fejezetben leírt bandita táborban van. Ha visszaszolgáltatod, akkor a jutalmad 200 Xp és egy "gratis" éjszaka Nadjával.
Lucia (Lucia)*
Amint beszélsz Elvrichcsel vagy Bromorral, illetve Nadjat is felhívhatod - fizetés után persze - egy kis csevegésre a szobába, s itt elmond néhány fincsi dolgot Luciáról. Ekkor aktiválódik a küldetés és akkor fejeződik be, ha Luciaval beszéltél Jahrkendarban a bandita táborban. Részletek "Az eltűnt emberek" küldetésben.
Problémák a Milíciával (Trouble with the militia)*
Farimnak, a khorinisi halásznak (a királyi hajó felé található sziklakaputól jobbra, a tengerparton), problémái vannak a Milíciával. Rájárnak a varsákra és mindig elveszik a zsákmányát. Azt szeretné, ha találnál egy elöljárót, aki elmondaná ezt a lovagoknak. Ugorj el Martinhoz (nem messze áll a tréningező lovagok között) és mondj el neki mindent, majd szólj vissza Farimnak (100 Xp).
Kalóz üzlet (Pirate trade)*
Skipet már a "Hol vannak az eltűnt emberek?" küldetésből tudod, hogy hol találod. Baltrammal kötött egy üzletet, aki ígért neki valami árut, de valahogy nem jelentkezik. Menj a piacra Baltramhoz és kérd tőle a küldeményt, amiért cserébe Skip 3 üveg rumot ígért, Khorinis környékéről a legjobbat. Kézbesítsd Skipnek a csomagot, aki cserébe ad 2 üveg rumot. Baltramnak ennyivel kell megelégednie. Menj vissza hozzá és add le a rumot. (Ha esetleg nem kézbesíted rögtön Skipnek a csomagot, ezt még felhasználhatod Jahrkendarban, amikor a kalóz táborba akarsz bejutni. Ha előadod, hogy hoztál Skipnek egy csomagot, akkor ez is árkedvezményt jelent! A.)
Földműves veszélyben (A Farmer in Need) (Akil tanyája)
Ha beszéltél Sarahval a piactéren, akkor tudod, hogy Akil tanyáját éppen kifosztják a Zsoldosok (a küldetés független Sarahtól, ha nem beszélsz vele, akkor is megoldhatod). Menj a tanyára, és beszélj Randolphfal. Ezután beszélj a Zsoldosokkal, de ne hagyd magad elküldeni. Ha így teszel, akkor megtámadnak (jó eséllyel nem téged, hanem Akilt). Öld meg őket (ebben a tanya lakói is segíteni fognak, igencsak össze kell szedned magad, hogy te kapd az XP-t), majd beszélj Akillal a dologról, de ne kérj pénzt (több xp jár érte!). A feladathoz segítségül hívhatod a város kapujától Mikát is, de ennek nincs sok értelme.
Civakodó fivérek (Ehnim and Egill) (Akil tanyája)
Ha mindenki megbékélt, beszéltél Akillal, meg Randolphfal, akkor érdemes még megemlíteni a civakodó fivéreket. Ez a küldetés valójában nem "küldetés" és nincs is a listában, de adja magát, hogy futkossunk egy kis xp-ért...
Tehát: először is Egillhez menjünk oda, dumcsizzunk vele, amíg tart a párbeszéd. Aztán menjünk át a szántóföld másik oldalára Ehnimhez. (Érdemes betartani ezt a sorrendet, és ügyeljünk rá, hogy mikor belekezdünk ebbe a "küldetésbe", Akil ne álljon ott a föld szélén, mert rossz vége lehet a dolognak, ha beleavatkozik!) Ehnimmel való beszélgetésünk azzal zárul, hogy visszaküld minket tesójához, hogy mondjuk meg neki, hogy... Egill felpaprikázva küld minket megint Ehnimhez. Aztán vissza Egillhez, majd újra Ehnimhez. Ekkor feljön egy lehetőség, hogy "Intézzétek el magatok", vagy "Na én megyek...". Válaszd az elsőt - +50 xp. Ekkor Ehnim ráront fivérére és elbíbelődnek egymással egy ideig, de Egill üti le végül a testvérét. Állj a közelükben, s ekkor gyorsan foszd ki Ehnimet. Ha senki más nem avatkozik a dologba, Ehnim életben marad és a 3. fejezetben majd megint jöjjünk vissza hozzá. (A.)
Megjegyzés: ha mégis rosszul végződne a dolog, és Ehnim meghal, a te szempontodból nem veszítesz semmit. Amikor a 3. fejezetben visszatérsz ide, és újra megnézed a holttestét, megtalálod nála a vakondpatkány zsírt.
Kifosztott kereskedő (Merchant raid)*
Akil farmjától a Halott hárpia fogadóig 2 út vezet: a hídon keresztül, erre ne menj még (egy banda foglalta el), a másik a híd alatt vezet, ahol egy kövön Erol üldögél. Elmondja, hogy megtámadták (éppen a hídon lévő banditák). A legnagyobb bánata a kőtáblái elvesztése. A hírneve csökken, ha nem sikerül a táblákat eljuttatnia Vatrasnak. Ezeket a táblákat kell visszaszerezni - 6 banditát kell ártalmatlanná tenni. Ha a játék elején vagy egyszerre semmi esély ellenük, csald el őket egyenként a tavernától. Ha kipurcantak, a holtesteknél megtalálod a keresett kőtáblákat (3), Erol 150 Xp-t ad értük. Jutalmul megtaníthat egy speciális trükkre, ami +1 erőt jelent. Majd elmegy a kunyhójába (Busterék őrhelye mögötti kunyhó), ahol pár jó dolgot árul és erőt tanít 200-ig, szóval igen hasznos emberke. Többek között nála van egy ugyanolyan +10 erőt adó amulett, ami a tolvajcéhnél is található. Ha még nem akarod a zárnyitást megtanulni, akkor megéri megvenni tőle. Mellesleg ha már ott van a kunyhójánál és rákérdezel, hogy "Ez a te kunyhód?", ajándék xp-t kapsz! Ha pedig nem akarsz sokat vacakolni a banditákkal, akkor a második fejezet végefelé, vagy a harmadik fejezetben szépen simán elintézheted ezeket a banditákat. (kieg. A.)
Fenékig! (Buttoms up!) (Fogadó a Halott Hárpiához)
Menj be a Fogadóba (a térkép közepén, az útelágazásoknál), és beszélj Rukharral. Ő felajánl neked egy sörivó versenyt, de mivel 'neked erre nincs időd', keresned kell valaki mást, akire fogadhatsz. Menj Akil tanyájára, és beszélj Randolphfal. Ő hajlandó lenne benevezni, de legutóbb elveszítette az összes pénzét egy ilyenen, és egyébként is gyanakszik, hogy Rukhar csal. Elmondja, hogy ki kellene cserélni Rukhar ládájában (közvetlenül ott van Rukhar mögött) a borókaitalt egy üveg vízre, akkor sokkal nyugodtabban állna ki. Pihenj valahol éjfélig, és menj vissza a Fogadóba. Mivel Rukhar ilyenkor a bejárat előtt ül egy padon, menj oda a ládájához, és cseréld ki benne a borókaitalt egy üveg vízre. Beszélj rögtön Rukharral, és mondd meg neki, hogy Randolph benevezne ellene. Fogadj 100 aranyban, majd menj vissza Randolphhoz, és adj neki pénzt, hogy benevezhessen. Menj vissza a Tavernába, és hallgasd meg Orlan siránkozását, hogy a verseny nem tesz jót az üzletnek, majd pihenj valahol 3 napot. Menj, és zsebeld be a nyereményedet Rukhartól, majd beszélj Randolphfal, ő is visszaadja, amit adtál neki.
Fontos! Ha a NotR-val játszol, akkor csak azután beszélj Rukharral és Randolphfal, hogy megölted a hídnál állomásozó banditákat. Randolph mindenképpen arra akar menni és gyenge hozzájuk, kinyírják!
Dragomir számszeríja (Dragomir's Crossbow) (Fogadó a Halott Hárpiához)
A Fogadó indulj el Onar tanyája felé, és fordulj le az első elágazásnál balra. Ez szinte közvetlenül a Fogadó mellett van, és csak egy irányba (Onar tanyája) mutat itt irányjelző tábla. Ezen az úton menj egy kicsit, és egy vadásztábort találsz, itt van Dragomir. Beszélgess vele, és elmondja, hogy elhagyta a számszeríját északon, egy kőkörnél, ahol dögevők támadták meg. Indulj el azon az úton, ami mellett a vadásztábor van. Elég sokáig kell menned rajta, de szerencsére nincsenek elágazások. Nagy sokára el fogsz érni egy tó partjára, ahol egy elágazás is van, fordulj rajta balra. Erre találod Grimbaldot, aki egy újabb elágazásnál áll, itt is menj balra. Az út egy furcsa fényekkel teli erdőbe vezet, itt van a Nap köre, és Dragomir számszeríja is. Van még itt két goblin csontváz is, akik alacsony szinten a kiegészítőben nehéz ellenfelek. (jav. A.) Vidd vissza a fegyvert Dragomirnak, és vedd át a jutalmadat.
Az éhes vadász (The Hungry Hunter) (Onar tanyája)
Ehhez a küldetéshez szükséged lesz egy sonkára, egy kenyérre, és egy üveg tejre. Ha megvannak (ha sehol nem találsz, Khorinisban a piactéren vehetsz), menj Onar tanyájához. Innen délre indulva egy völgyben találod Gromot, a vadászt. Kérdezd meg, hogy tud-e tanítani, és megkapod a küldetést, hogy szerezd meg neki az ételeket. Add oda őket, és már meg is oldottad a feladatot. Grom ettől kezdve tanít a vadászatra.
Négy farkas Pepének (Four Wolves for Pepe) (Onar tanyája)
Onar tanyája mögött találod Pepét, a juhászt. Beszélj vele, és elpanaszolja, hogy farkasok ritkítják a nyájat, és a zsoldosok nemigen tesznek semmit. Mondd meg neki, hogy elintézed a farkasokat, és tégy is így. A farkasokat Pepe mögött, egy elhagyatott vadásztáborban találod. Ha túl nehéz ellenfelek, próbálj a sátorhoz futni, és felmászni rá, úgy könnyebb megverni őket. Ha megvan, beszélj újra Pepével.
Pofánverés (Kick Bullco's Butt) (Onar tanyája)
Az előző küldetés után Pepe mond valamit Bullcoról, és ha rákérdezel, elmondja, hogy a fazon nagyon megérett egy pofán vágásra. Ha gondolod, megpróbálhatod elintézni, de valószínűleg jobban jársz, ha későbbre hagyod. NAGYON erős ellenfél. Ha van kedved kísérletezni, akkor megpróbálhatod, de közelharcban semmi esélyed ellene. Ha szerencséd van, beragad egy asztalba, és addig lőheted nyilakkal, míg csak nagyon kevés életereje marad, és akkor már meg tudod verni. Vigyázz, a nyilak nem csak KO-t okoznak, hanem megölik, és ezzel nagyon rosszul jársz (mindenki megtámad). Próbálkozhatsz még Onar házának teraszáról is (arról, amelyikre nem vezet lépcső), de innen hajlamos hatótávon kívülre futni, vagy esetleg beszaladni a házba. Mindent egybevetve én meg tudtam verni (50+ visszatöltéssel), de csak mazochistáknak ajánlom a játéknak ebben a fázisában. A harmadik fejezet végéig bármikor teljesítheted a küldetést. De mindenképpen fejezd be a küldetést, mielőtt Innos szemét megszerzed, mert akkor Bullco és a többiek elmennek Bányavölgybe sárkányra vadászni, és ott már lőheted a dolgot! (kieg. A.)
A Földrablók (The Field Raiders) (Onar tanyája)
Útban Onar tanyája felé az úton összefutsz Festerrel, aki a földrablók fészkének kifüstölésére készül. Mondd, hogy csatlakozni akarsz hozzá, és segíts neki. Miután megöltétek a földrablókat, kérdezz rá, hogy mi lesz a megállapodásotokkal, mire ő azt feleli, hogy hát így jártál... Ne hagyd magad rászedni, mondd meg neki a magadét, aztán lásd el a baját, és vedd el mindenét.
Baráti Üdvözlettel (Jarvis' Challenge) (Onar tanyája)
Beszélj Jarvissal - ő Onar tanyáján, a konyhában ül - és mondd azt, hogy Zsoldos akarsz lenni. Ezután kérdezz meg tőle mindent. Akkor adja rád a szavazatát, ha legalább hármat megversz Sylvio emberei közül (Bullco, Rod, Sentenza, Fester, Raoul). Beszélj Torloffal, és kérdezd meg a párbaj szabályait, majd ennek alapján intézd el a 'szimpatikus' embereket a listáról. Bullco a legnehezebb, ezzel kapcsolatban olvasd el a "Pofánverés" küldetést, ha meg akarod próbálni, akkor így két legyet üthetsz egy csapásra. Festert már az előző küldetés végén elverted, de ha mégsem, akkor most tedd meg, ő Sylvio leggyengébb embere. Kezdd el megoldani a "Rod kardja" küldetést, akkor is, ha nem akarsz Kétkezes harcot tanulni. Csinálj mindent az ott leírtak szerint, de amikor Rod visszakéri a kardját, NE add vissza
. Erre megtámad, de fegyver nélkül nincs sok esélye. Raoulnak szimplán csak be kell szólnod, és már is mehet a harc. Nem könnyű ellenfél, de kis szerencsével meg lehet verni. Ezzel már megvan a három, de ráadásként megpróbálhatod Sentenzát is megverni, de ő majdnem olyan jó harcos, mint Bullco. Menj vissza Jarvishoz, és jelentsd a sikeredet. Minél több emberét verted meg Sylvionak, annál több XP-t kapsz, de emiatt nem éri meg Sentenzával és Bullcoval szenvedni (25XP/megvert fickó).
Megjegyzés: ha nem tartózkodsz attól, hogy a játék egy kisebb technikai hibáját kihasználd, akkor mind Sentenzát, mind Bullcot meg tudod verni viszonylag egyszerűen. A pajtában, ahol az ágyak is vannak, van egy hatalmas asztal, ami körül néhány szék is akad. Ha ide becsalod a delikvenst csata közben, akkor megoldható, hogy az asztal körül addig fuss, amíg ő beragadnak a másik oldalon. Még jobb, ha befelé jövet felugrasz az asztalra, mert így rögtön ellentétes oldalon landolsz az alannyal. Elő az íjat, és lődd addig, amíg csak nagyon kevés életereje marad (SOK nyíl legyen nálad, mert ha elfogy, akkor bukta az egész), majd menj oda karddal, és vidd be az utolsó ütéseket azzal, így a páciens nem hal meg, csak kiütöd. Ezzel a technikával Sylvio bármelyik emberét elintézheted (Sylvio ebben a fejezetben sebezhetetlen, vele ne is próbálkozz).
Egy csomag kender (The Weed Package) (Onar tanyája)
Beszélj Cipherrel, aki elsírja, hogy valaki ellopta a kendercsomagját. Bodora gyanakszik, úgyhogy legyen ő a következő, akivel beszélsz, de nem fogsz tőle semmit megtudni. Beszélj Darral, aki elég gyanúsan viselkedik, de nem mond semmit, úgyhogy verd ki belőle, hogy mit csinált az csomaggal. (Ha csak úgy ütlegelni kezded, mindenki megtámad, de ha egyetlen ütéssel vágod le, akkor nem történik semmi. Ezért előbb menj Cipherhez, mondd meg neki, hogy Dar a tolvaj, ekkor ő beveri a fickó képét. Te állj készenlétben! Egyrészt a verés után megszólítod Ciphert, akkor onnan is kapsz xp-t, utána pedig egyetlen kardcsapással elintézheted Dart. A.) A kikötőben, a csónakház és a kaszárnya között van egy nagy raktárépület. Menj be, verd meg az őrt, és a nála talált kulccsal nyisd ki a ládákat: az egyikben megtalálod a csomagot. Vidd vissza a csomagot Ciphernek. Dar ezek után nem fog rád szavazni, ha a Zsoldosokhoz akarsz csatlakozni. Mivel az ő véleménye nem sokat számít, ez így nem rossz üzlet. Ha a milíciánál vagy, ezt a küldetést nem tudod megcsinálni, ha Lord Andrénak adod le a csomag kendert. (kieg. A.)
A Zsoldosok tisztelete (Respect) (Onar tanyája)
Menj be Onar házába. Az ajtó előtt egy őr megállít, mondd neki, hogy régebbről ismered Leet. Az előszobából fordulj jobbra, és a szomszéd szobában megtalálod Leet. Beszélj vele, és mondd meg, hogy csatlakozni akarsz a Zsoldosokhoz. Kérdezz meg mindent ezzel kapcsolatban, majd menj ki a házból, és beszélj Torloffal. Kérd, hogy állítson próba elé, majd kérdezz rá, hogy mi a feladat. Két küldetés közül kell választanod. Ha a Zsoldosokhoz akarsz csatlakozni, akkor mindegy, hogy melyiket választod, mert később a másikat is meg fogod kapni. Ha viszont máshová akarsz csatlakozni, akkor válaszd a Milíciás feladatot, mert ez kell egy másik küldetés befejezéséhez. Érdemes egyébként leendő Zsoldosoknak is a Milíciás küldetést választani, mert a szavazásnál ez sokkal többet nyom a latban, mint a másik. Csináld meg ezen kívül a következő küldetéseket:
- Baráti üdvözlet
- Egy csomag kender
Ha esetleg nem tetted meg, fizesd ki Sentenzának az 50 aranyat. Ha akarsz Kétkezes harcot tanulni, akkor csináld meg a Rod kardja küldetést is (ha még nem tetted meg). Ezt kihagyhatod, ha a "Baráti üdvözlet" során megverted Rodot. Ebben az esetben csak mondd neki, hogy csatlakozni szeretnél. Ha szükséged van Egykezes illetve Kétkezes fegyveres harcra, akkor tanuld meg valamelyiket 30-ig, és kérd Cord szavazatát is. Ha a "Baráti üdvözlet" küldetésben megverted Raoult, akkor kérd az ő szavazatát is. A "Milícia elkergetése" teljesítése után kérheted Bennet szavazatát is. Ez így már bőven több mint elég (Cord nélkül is). Beszélj Torloffal, és kérdezd meg, hogy áll a helyzeted a Zsoldosokkal. Ez minden, amit ebből a küldetésből teljesíteni tudsz, ha nem akarsz Zsoldos lenni. Ha igen, akkor a többit lásd később, a "Felvétel a Zsoldosokhoz" küldetésnél.
Bérleti díj behajtása (Collect the Rent) (Onar tanyája)
Ezt a küldetést Torlof adja: vagy próbaként a Zsoldosokhoz csatlakozáskor, vagy később, ha már csatlakoztál. Menj Sekobhoz, és beszélj vele. Fenyegesd meg, majd mikor rád támad, verd is meg. Miután ez sem téríti jobb belátásra, fenyegesd meg még egyszer, ezúttal már fizetni fog. Nincs is már semmi dolgod, mint jelenteni Torlofnak a sikert.
Milícia elkergetése (Drive away the Militia) (Onar tanyája)
Ezt a küldetést az előzőhöz hasonlóan kétféleképpen kaphatod meg. A feladat Bengar tanyájáról elkergetni a Milíciát. Beszélj Bengarral, majd öld meg a két katonát, akik az úton állnak. Beszélj ismét Bengarral, majd menj vissza és beszélj Torloffal.
A lusta földműves (The Lazy Farmer) (Sekob tanyája)
Menj át Sekob tanyájára. A bejáratnál Bronko fogad, és le akar rólad húzni 5 aranyat. Ne hagyd magad, lásd el a baját, majd menj Tillhez, Sekob fiához, és kérdezd meg tőle, hogy ő-e itt a gazda. Ezután kérdezz Bronkoról, és ajánld fel a segítséged. Menj vissza Bronkohoz, és mivel már megverted, gúnyold ki, mire visszamegy dolgozni. Menj vissza Tillhez, és zsebeld be a jutalmad. (Miután fogadtatok Tillel, hogy ráveszed Bronkot a munkára, felajánl egy összeget, de erre még mondd azt, hogy kicsit többet kérsz. Beleegyezik, s így jobb alkut köthetsz. A.)
A tiltott legelő (The Forbidden Pasture) (Sekob tanyája)
Beszélj Balthasarral Sekob tanyáján. Kérdezd a helyzetről, majd a szomszédokról. Mondd meg hogy segítesz neki, majd menj át Bengar tanyájára, és beszélj Bengarral. Innen minden attól függ, hogy megoldottad-e a "Milícia elkergetése" küldetést. Ha igen, és már le is jelentetted Torlofnak, akkor megmondhatod Bengarnak, hogy engedje Balthasart a legelőre, de ha nem, akkor azt fogja mondani, hogy a Milícia miatt nem lehet. Mi több, csak azután fogja megengedni, hogy Balthasar a legelőit igénybe vegye, ha a Bányavölgyből visszatértél, és visszaküldted a farmjára Malakot, meg Wolfot is odarendelted. Na ezt mát igencsak szívességnek fogja tekinteni (hiszen lóvét is adtál Wolfnak), s ezután szabad a terep Balthasarnak. (kieg. A.)
A Napfényaloé (The Sun Aloe) (Sekob tanyája)
Sekob tanyájától északra, egy barlangban találod Sagittát, a boszorkányt. Beszélj vele, és kérd meg, hogy tanítson meg a gyógyfüvek művészetére. Csak úgy egyezik bele, ha hozol neki egy Napfényaloét, egy ritka növényt, ami csak a fekete trollok ürülékén nő. Fekete troll egyetlen helyen van a térképen: északnyugaton. Menj ki a barlangból, fordulj jobbra, és kövesd a sziklafalat. Egy úthoz érsz így, indulj el rajta jobbra. Az út egyetlen helyen ágazik el: egy tónál, itt menj balra, majd amikor megtalálod Grimbaldot, állj meg. Grimbald mögött van egy csapat ragadozó, ezek mellett kell elfutnod, az út, amin állnak, egyenesen a fekete trollhoz vezet. (Ha beszélsz Grimbalddal, ő elvisz téged a ragadozókra vadászni. Ha még nem vagy elég erős, csak hagyd, hogy lenyilazza őket. De meg is ölheted őket, s akkor tiéd lesz az xp. A.) A növény a troll barlangjának bejáratában van, a szörny nem fog észrevenni, ha felveszed. Menj vissza Sagittához, add oda neki a növényt, és mostantól tanulhatsz nála alkímiát.
A tomboló teremtmény (The Snorting Creature) (Khorinisi hágó)
A hágó felé vezető úton találkozol Gaannal, a vadásszal. Ha megkérdezed, hogy megy a vadászat, elpanaszolja, hogy egy veszélyes szörny költözött a területére, amit nem tud megölni. A szörny egy Sárkányrabló, sajnos ezen a szinten te sem fogod tudni megölni. Mielőtt a fejezet végén átmész a kolóniára, próbálkozz meg vele, akkor már valószínűleg elboldogulsz vele. Ha meghalt, keresd meg Gaant a jutalmadért. A szörnyet a sziget legdélebbi részén találod, a hágótól keletre.
Körözések és a banditák (Wanted Notes and Bandits) (Xardas tornya)
A fejezet legelején kaphatod ezt a küldetést, ha az első banditánál nem hagyod magad becsalni a barlangba. Ha végig a középső válaszokat választod, végül pedig az igazat mondod neki (a Bányavölgyből jöttél), akkor 10 aranyért megtudhatod tőle, hogy ki az, aki a fejedet akarja. Kérd el tőle a képet is, majd amikor arra jársz, menj be a banditák táborába, Onar tanyájától délre. Az őrszemnek a hídnál mondd azt, hogy Dexterrel akarsz beszélni, és akkor beenged. Menj rögtön a toronyba, és a földszinten meg is találod Dextert. Beszélj vele, és tesz néhány utalást holmi fekete csuhás varázslókra, de ez minden, amit ebből a küldetésből ki lehet hozni. (Plusz még a NotR kiegészítő kapcsán, amit az ehhez tartozó küldetéseknél leírtunk. A.)
Oldalainkat 8 vendég és 0 tag böngészi