Kizárólag regisztrált felhasználók küldhetnek üzenetet!
Amint a sárkányok létét bizonyító levéllel visszaérsz Khorinis térképére, megkezdődik a Harmadik Fejezet. Indulj el a város felé, de útközben, a hágó kapujánál megállít egy fekete csuhás varázsló, és egy rövid 'Úgyis meghalsz' monológ után meg is támad. Öld meg, majd menj át a kapun. A túloldalon a lovagokat megölték, mindenképpen kutasd át őket, az egyiknél megtalálod a teleport rúnát, amivel bármikor ide teleportálhatsz a hágó bejáratához.
Rögtön itt megláthatod Lestert is (a patak másik oldalán), aki rád vár, és megszólít, ha közel mész hozzá. Elmondja, hogy amíg távol voltál, itt minden a feje tetejére állt, és ad egy teleport rúnát, hogy menj rögtön Xardashoz. Használd is a rúnát, és beszélj Xardasszal. Most végre tudtál valamit tenni a játék első küldetéséért, és egyben ez (Innos Szeme) lesz a fejezet fő küldetése is, ezért ezt hagyom a végére.
A térképen rengeteg helyen, az utak mentén fekete csuhás Kutatók köröznek, és téged keresnek. Érdemes miattuk újra bejárni a térképet, de elég, ha az ötödik fejezetben, a sárkánytojások keresése (zsoldos küldetés) közben teszed ezt meg. Ha elég közel vagy hozzájuk, amikor meglátnak, akkor jó eséllyel megátkoznak. Ha ez megtörténik, akkor nem tudsz rendesen aludni, rémálmok gyötörnek, és nem nyersz vissza sem Életerőt, sem Manát pihenés közben. Az átok leszedéséhez be kell jutnod a Kolostorba (ha nem vagy varázsló, akkor nézd meg az 'Innos Szeme' küldetést). Itt beszélj Pyrokarral az átokról, és ő némi pénzért cserébe ad neked két italt (Mágusnak ingyenes), ami elűzi ezt az átkot. Csak akkor kapsz tőle ilyen italt, ha a hátizsákodban már nincsen.
Gyógynövény Hildának (Lobart tanyája)
Útban Xardastól a város felé menj be Lobart házába, és beszélj a feleségével, Hildával. Hilda beteg, ajánld fel, hogy segítesz neki, és elmondja, hogy Vatrastól kellene elhoznod a gyógyszerét. Menj be a városba, kérd el Vatrastól a gyógyszert, és vidd vissza Hildának.
Diego aranya (Khorinis)
A városban, Matteo boltja előtt találod a Harmadik Fejezetben Diegot. Beszélj vele, és megkér, hogy keresd meg az erszényét, amit ott hagyott a bányavölgyben. Ha eddig még nem tetted meg, akkor itt a remek alkalom, hogy az orkokat kiirtsd a hágóból. Menj vissza a hágóhoz, és ezúttal indulj el a szurdokban tovább. Lépésről lépésre haladva öld meg az összes orkot, majd menj át a bányavölgybe. Az átjárótól jobbra találsz egy-két tárgyat, ezeket szedd össze, majd kövesd az utat lefelé, a tó partjára. Ahol az út elkanyarodik a víztől, kövesd tovább a partot, és egy fatönkön megtalálod az erszényt. Menj vissza a városba, és add le az erszényt Diegonak.
Diego üzlete (Khorinis)
Miután visszavitted neki a levelet, Diego ad még egy feladatot, egy levelet kell odaadnod Gerbrandtnak a Felsővárosban. Tedd pontosan ezt, mire az illető berezel, és odébbáll a háza elől, és lemegy a kikötő negyedbe, és Diego átveszi a helyét a Felsővárosban. Beszélj újra Diegoval, és kérd a részedet. Mostantól tanulhatsz Diegonál Ügyességet.
Elveszett? (Khorinis)
A fogadóban kérdezd meg Hanna-t, hogy mi a helyzet, majd a következő kérdésére válaszold azt, hogy természetesen érdekel mások problémája. Elmondja, hogy hiányol egyet a jegyzetei közül, és biztos benne, hogy az Brahimnak, a térképrajzolónak a kezébe került, amikor nemrég eladott neki néhány térképet. Menj le a kikötőbe, és vedd meg Brahimtól a 'Nagyon öreg térkép'-et, majd amikor utánad szól, kérdezz meg tőle mindent a térképről. Megnézheted a térképet, de ha elolvastad a Tippek részt az első fejezetben, akkor már tudod, mit találsz ott, sőt, jó eséllyel már meg is találtad. Menj, és add vissza a térképet Hannanak.
Birka tolvajok (Akil tanyája)
Menj fel Akil házához, és beszélj vele. Kérdezd meg, mi történt mostanában, és elmondja, hogy valaki lopja a birkáit. Kérdezd meg, ki lehet, és hány birkát vitt el. A banditákra gyanakszik, akik az erdőben laknak. Menj ahhoz a barlanghoz, ahol a halas levelet találtad az Első Fejezetben ('Bandita rajtaütés' küldetés), és találsz ott három banditát, akik közül az egyik rögtön leszólít. Mondd, hogy Akil birkáit lopták el, és hogy beversz nekik egyet, ha nem adják vissza. Na erre aztán meg is támadnak
, úgyhogy verd el őket. Menj be a barlangba, és mondd meg a birkának, hogy kövessen (beszélj vele), majd vidd vissza Akilhoz. Akilnak mondd meg, hogy nem kell többé a birkák miatt aggódnia, és add vissza neki a birkát is.
Bennet börtönben ül (Onar tanyája)
Onar tanyáján azonnal fel fog tűnni, hogy valami nincs rendjén, Bennet, a kovács nincs sehol. Beszélj Hodgesszal, a kovácssegéddel, és ő elmondja, hogy Bennetet lecsukták a Lovagok egy állítólagos gyilkosság miatt. Menj be Leehez, és kérdezz meg mindent Bennetről. Menj a városba, és a kaszárnyában, Andrétól balra találod a börtönt. Menj be (az őrnek mondd azt, hogy a foglyokhoz jöttél), nyisd ki Bennet celláját, és beszélj vele. Elmondja, hogy egy lovag megöléséért (Lothar) tartóztatták le, és állítólag van ellene egy tanú. Kérdezd meg, hogy ki vezeti ellene a nyomozást, és menj Lord Hagenhez a tanácsházára. Kérdezd meg tőle, hogy ki a tanú Bennet ellen, menj fel az emeletre, és keresd meg Corneliust. Kétféleképpen is megtudhatod, hogy mi történt valójában (lefizették, hogy hamisan tanúskodjon): vagy lefizeted (2000 arany), vagy fenyegesd meg, hogy elmondod a Zsoldosoknak, hogy ki árulta el Bennetet (varázslóval más fenyegetést tudsz alkalmazni, de az eredmény ugyanaz). Mindkét esetben odaadja neked a naplóját, és elmenekül a városból. A naplót olvasd el, majd add oda Lord Hagennek.
Megjegyzés: Ha Milícia vagy, akkor most beszélj Lord Hagennel a lovagrendről, és Lovaggá avatnak. Ha a Zsoldosokhoz csatlakoztál, akkor beszélj Bennettel, és hálából ad neked egy sárkányvadász vértet, mostantól Sárkányvadász leszel.
Torlof félelme a fekete embertől (Onar tanyája)
Beszélj Torloffal Onar tanyáján, és kérdezd meg, hogy tehetsz-e érte valamit. Azt a feladatot adja, hogy öld meg a 'Fekete Emberek'-et, a banditák táboránál. Indulj el a tanyától dél felé, és egy völgy jobboldali falán (a tanya felől) találsz egy szerpentint, ami felvezet a hegyre. Itt már láthatsz is a hegytetőn két tornyot. Indulj el a szerpentinen (az alján lesz egy Kutató), és a banditák táborában, a híd túloldalán találod a Kutatót, akit meg kell ölnöd. Intézd el, és menj vissza Torlofhoz jelenteni. Ha esetleg eddig nem tetted meg, akkor öld meg Dextert és az embereit is abban a táborban.
Egytálétel (Onar tanyája)
A tanya konyhájában beszélj Theklával, és kérj tőle ételt. Csak akkor hajlandó adni, ha már elpáholtad Bullcot (ezután is ad egy tálkával), illetve ha elhozol neki Sagittától, a boszorkánytól egy csomag növényt. Sagittát Sekob házától északra, egy barlangban találod. Kérd el tőle Thekla csomagját, és mehetsz is vissza vele Onar tanyájára.
Az elűzött gazda (Sekob tanyája)
Sekobot az eddigiekkel ellentétben nem a házában találod, hanem az oda vezető úton. Kérdezd meg tőle, hogy mi történt, és elmondja, hogy a fekete emberek keresnek valamit a házában. Szeretné, ha megölnéd őket, úgyhogy menj be a házba, és tégy így. Összesen négyen vannak, de ha van legalább 25 védelmed tűz ellen, akkor nem jelenthetnek komolyabb problémát. Ha megölted őket, menj vissza Sekobhoz, és mondd meg, hogy üres a háza. Kérhetsz tőle pénzt is, így 250 arannyal leszel gazdagabb. Ezt a küldetést akkor érdemes megcsinálni, ha már ott tartasz, hogy be kell bizonyítanod Xardas szándékainak komolyságát és kapsz Xardastól egy kulcsot a Sekob házában található ládához.
Egyedül és védtelenül (Bengar tanyája)
Bengar tanyáján már messziről nem stimmel valami, az összes munkása eltűnt, Malakkal együtt. Bengar még mindig a háza előtt áll, beszélj vele, és kérdezd meg, mi történt. Elmondja, hogy szörnyek egész serege jön keresztül a hágón, és az emberei mid a hegyek közé menekültek. Talán ha lenne egy Zsoldos, aki megvédi, akkor jobb lenne a helyzet, egyébként hamarosan neki is itt kell hagynia a farmját. Menj Onar udvarára, és beszélj Wolffal (Bengar is őt említi). Fizesd ki neki a 300 aranyat, és küldd el Bengarhoz. A banditák tábora alatt (lásd a 'Torlof félelme a fekete emberektől' küldetést), nem messze Grom táborától, van egy kis hágó, itt van Malak, és a földművesek. Beszélj Malakkal, és küldd vissza dolgozni, illetve mondd meg neki, hogy egy Zsoldos védi a tanyát mostantól. Menj vissza Bengarhoz, és mondd meg neki, hogy Malak is visszajött, és egy Zsoldost is felfogadtál.
A csillagok ereje (Kolostor)
A kolostorban, a baloldali teraszon (a bejárat felől) megtalálod a könyvtár kulcsát (csak ha nem Mágus vagy, ha igen, akkor már nálad is van ilyen kulcs). Menj be, és beszélj Hyglassal. Megkér, hogy szerezz neki egy könyvet a csillagok isteni erejéről. A legegyszerűbb megoldás, ha visszamész a városba, veszel egyet Constantinotól, vagy Zuristól és visszaviszed Hyglasnak. (Ezt a küldetést csak milicisták és mágusok kapják meg.)
Dokumentum (Kolostor)
Ezt a küldetést csak akkor kapod meg, ha már bejutásod van a Kolostorba. Beszélj Baboval a munkájáról, és a szerencséjéről. Ha Mágus vagy, akkor a küldetésnek itt vége is, mivel a hozzá tartozó szereplő még az Első Fejezetben meghalt (azért kapsz némi XP-t a dologért). Ha viszont nem vagy Mágus, akkor Babo elmondja (mondd neki, hogy nyugodtan elmondhatja neked), hogy Igaraz, egy másik tanonc, ellopott tőle egy számára nagyon értékes iratot, és most azzal zsarolja őt, hogy megmutatja a mágusoknak, ha Babo nem cselekszik úgy, ahogyan ő szeretné. Ajánld fel a segítségedet, és Babo megígéri, hogy ad neked némi jutalmat, ha visszaszerzed a dokumentumát. Beszélj Igarazzal Baboról és a papírokról, majd kétféleképpen is megszerezheted őket tőle. Ha elég magas az Ügyességed, és értesz a Zsebmetszéshez, akkor egyszerűen ellophatod Igaraz kulcsát, ha viszont nem jeleskedsz ezen a téren, akkor 300 aranyért meg is veheted tőle. Ha megvan a kulcs, akkor menj a Kolostor baloldali falának középső termébe (Marduk szentélyétől rögtön jobbra), és itt Igaraz ládájából vedd ki az iratot. Ha akarod, akkor megnézheted, illetve elolvashatod, de végül mindenképpen add vissza Babonak.
Innos szeme (Xardas tornya)
Ez a küldetés az első, amit a játékban kapsz, de egész idáig semmit nem tudtál tenni a megoldásáért. Most, hogy végre megvan a bizonyíték a sárkányok létezéséről, és beszéltél Xardasszal is a dologról, elmehetsz Lord Hagenhez, és a bizonyítékért cserébe kérd tőle Innos Szemét. Elküld a Kolostorba, mert a varázstárgyat ott őrzik. A kolostor előtt beszélj Miltennel, tőle kapod meg a kulcsot. Menj be, és a templomban beszélj Pyrokarral. Ő felvilágosít, hogy sajnos Innos Szemét ellopták. Pedrot, aki eddig a kaput őrizte, megkísértette a gonosz, és rávette, hogy lopja el a varázstárgyat. Menj ki a kolostorból, és a híd túloldalán beszélj Jorgennel. Kérdezd meg, nem látott-e erre elmenni egy Tanoncot. Látott, méghozzá egy menekülő tanoncot, amint a vízbe vetette magát a hídról, és elúszott. Tedd te is ezt, a híd közepéről ugorj a vízbe (vagy egyszerűen ugrálj le a sziklákon a vízig), és ússz el balra a folyón. Nemsokára elérsz egy helyre, ahol egy út kanyarodik a folyó mellé. Ússz egészen addig, amíg egy Csavargót nem látsz az úton. Itt menj ki a partra, beszélj a csavargóval, és kérdezd meg, hogy merre ment Pedro. Kövesd innen az utat fel a hegyekbe. Menj végig az úton egészen addig, amíg az egy tó partján kétfelé ágazik. Több helyen is halott tanoncokat találsz az úton. A tónál fordulj balra, és kövesd az utat Grimbald táboráig (Grimbaldtól kérdezd is meg, hogy látott-e valamit). Itt balra, két szikla között meglátsz két csavargót. Beszélj velük, mondd, hogy egy tanoncot keresel, és amikor megtámadnak, öld meg őket. Menj erre tovább, és egy erdőbe jutsz, kövesd az ösvényt egészen a sűrűjébe. Itt találod a Napkört, ami egy mágikus kőkör, és éppen megzavarod a fekete csuhásokat, amint megpróbálják tönkretenni az ereklyédet. Öld meg őket, de sajnos már eléggé megrongálták az amulettet ahhoz, hogy elveszítse mágikus hatalmát. Menj vissza az amulettel Pyrokarhoz, és mondd el neki, hogy mi történt. Ő is meglepődik, hogy ez lehetséges, de nem tud mit tenni. Elküld a városba Vatrashoz, mert csak ő tudhatja, hogyan lehet az Innos Szemének visszaadni a varázserejét. Menj el Vatrashoz, és ő elmondja, hogy először is találnod kell egy kovácsot, aki kijavítja az amulettet. Ezután meg kell győznöd mindhárom isten egy mágusát, hogy egy szertartással megjavítsák a Szemet. A szertartáshoz kelleni fog még három mocsári gyom is (ez valószínűleg most is van nálad, ha nincs, akkor Sagittától tudsz venni). Menj Bennethez, és kérd meg, hogy javítsa meg az amulettet (ezt csak akkor fogja megtenni, ha már kiszabadítottad a börtönből, lásd 'Bennet börtönben ül' küldetés). Add oda neki Innos Szemét, aludj másnap reggelig a pajtában, majd menj vissza érte. Beszélj Pyrokarral, de ő nem hajlandó segíteni, amíg valahogy be nem bizonyítod, hogy Xardas nem áll a Gonosz oldalán. Teleportálj Xardashoz, beszélj vele, és kérd az ő közreműködését is. Amint vége a párbeszédnek, rögtön szólítsd meg újra, és mesélj neki Pyrokarról. Ad egy kulcsot, ami Sekob házában nyit egy ládát. Menj oda, és a ládában találsz egy könyvet. Ezt vidd el Pyrokarnak, és végre ő is beleegyezik a szertartásba. Menj a Napkörhöz, és mondd meg Vatrasnak, hogy mindent megtettél, amire kért. Hamarosan elkezdik a rituálét, állj félre, várj néhány percet, majd menj vissza Vatras elé. Ha nem szólít meg, akkor várj még egy kicsit, és ha akkor sem szólít meg, akkor beszélj vele te. A szertartás sikerült, úgyhogy a mágusok hazamennek. Beszélj Pyrokarral, és ő visszaadja neked Innos Szemét, valamint megtanít, hogy hogyan töltsd újra, ha használtad. Az újratöltést egy Alkímia-asztalnál kell elvégezned (lennie kell nálad egy Laborüvegnek!!!), és fel kell használnod hozzá egy sárkányszívet (ennek a kinyerését nem kell megtanulnod). Menj át a bányavölgybe, és máris kezdődik a Negyedik Fejezet.
A megszentségtelenített oltár (Kolostor - Lovag)
Ezt a feladatot azután kapod, hogy az Innos Szeme küldetésben beszéltél Pyrokarral. Ulthar megszólít, és megkér, hogy szenteld meg újra azokat az Innos oltárokat, amiket a fekete csuhások megszentségtelenítettek. Ehhez ad is neked szentelt vizet, és elmondja, hogy Goraxtól vehetsz térképet az oltárok helyéről. Vegyél egy ilyen térképet (200 arany), és járd végig az oltárokat. Összesen hét oltárt kell megtisztítanod: a három legdélebbit (Xardas tornyánál, Bengar tanyájánál, és Onar tanyájánál); a Sagitta barlangja mellettit, valamint az ehhez legközelebbit (északnyugatra); a legkeletebbit (a piramis környékén); és végül az északkeleti sarokban lévőt, a Fekete Trolltól keletre. Nem feltétlenül pont ezeket kell megtisztítanod, de mivel a Kolostor környékén lévőket nem kell, ezeket a legkönnyebb. Ha egyébként is mész az északi erdőbe, akkor választhatod azokat is, a lényeg, hogy összesen hét legyen. Menj vissza Ultharhoz, és kapsz tőle egy elég jó mágikus amulettet (+10 Erő, +10 Ügyesség).
Árnyékfutó szarvak Busternek (Onar tanyája felé - Zsoldos)
Beszélj az Onar tanyája felé vezető úton Busterrel (megszólít, amikor meglát), és vállald el, hogy segítesz neki. A feladat, hogy minél több árnyékfutó szarvat hozz neki. Ehhez meg kell tanulnod ezek kinyerését. Árnyékfutókat leginkább az erdők sűrűjében, és gyakran mindenféle barlangokban találsz. A küldetés egészen a negyedik fejezet végéig él, addig hozhatod a szarvakat, mindegyikért 500 aranyat kapsz.
A bíró lakája (Onar tanyája - Zsoldos)
Beszélj Leevel Onar házában, és kérj tőle valami munkát. Az lesz a feladatod, hogy bizonyítékot szerezz arról, hogy a városi bíró korrupt. Először is menj el a bíróhoz, és jelentkezz nála munkára. Az első feladatod az lesz, hogy a mágusok Szent Kalapácsát megszerezd a Kolostorból. Menj el a Kolostorba (folytasd az 'Innos Szeme' küldetést addig, amíg beengednek oda), és a pincében találod a kalapácsot egy oltáron. Egy Garwig nevű tanonc áll őrt a kalapács felett, szerezz egy 'Alvás' tekercset (ha nincs más, vegyél Goraxtól a Kolostorban), és altasd el. Vedd el a kalapácsot, és vidd el a bírónak. A következő feladatod az, hogy megölj egy Morgahard nevű fickót, aki egy csapat menekült vezetője. Menj Onar tanyájára, és Onar háza mellett, Cord közelében találod Morgahardot (ha a barlangba mész, akkor onnan a Tavernába küldenek, ahonnan viszont Onar tanyájára). Eldöntheted, hogy megölöd Morgahardot vagy sem, ha meg akarod ölni, akkor mondd neki, hogy rántson fegyvert, ha viszont nem, akkor kérdezd meg, hogy mit lehetne tenni a bíró ellen. Ha megölted, akkor vedd el tőle a bíró üzenetét, jelentsd a bírónak, hogy Morgahard meghalt, majd menj Leehez a levéllel. Ha életben hagyod Morgahardot, akkor magától odaadja a bíró levelét, ezzel menj Leehez.
Maleth sétapálcája (Lobart tanyája - Zsoldos, Milicista)
Menj el Lobart tanyájára (Xardas tornya és a város között), és beszélj Malethszel. Kérdezd meg, hogy történt-e valami mostanában, majd mondd neki, hogy fogalma sincs arról, hogy neked milyen feladataid lehetnek. Ezután megkérdezheted, hogy mi baja van, mire elmeséli, hogy egyik nap tökrészeg volt, és elhagyta a sétabotját az erdőben. Menj a Lobart háza mögötti kőkörhöz, és ennek a közepén megtalálod a sétabotot (egy Árnyékfutó őrzi). Vidd vissza Malethnek, és máris teljesítetted a küldetést. Aranyat ugyan nem kapsz, de Maleth ad neked egy tippet, ami alapján kereshetsz egy kis pénzt, illetve XP-t is. A Lovagok hajójától egy kicsit keletre, egy szurdok végén van egy barlang, amibe banditák költöztek, őket kell elintézned, ami nem is nehéz feladat.
A hamisított bányarészvények (Kolostor - Zsoldos)
Miután az Innos Szeme küldetésben Pyrokarral először beszélsz a varázstárggyal kapcsolatban, Serpentes megszólít, és ad neked egy feladatot. Ez a küldetés sokkal rövidebb, mint a Mágus ugyanilyen nevű küldetése, a feladat tulajdonképpen megegyezik annak a küldetésnek az elejével. Annyi a dolgod, hogy Khorinis felsővárosából Salandrilt, az alkimistát a Kolostorba vidd. Természetesen nem akar menni magától, de egy kiadós verés (ne öld meg) jobb belátásra téríti. Ezután már mehetsz is vissza a Kolostorba (ha teleportálsz, akkor Salandril még nem lesz ott), és jelents Serpentesnek. (Mielőtt megvered, zsebeld ki: nála van egy kulcs, ami a pultja mögötti fal mögé rejtett ládát nyitja.)
A kutatók (Khorinis - Mágus)
Előfordulhat, hogy ezt a küldetést már előbb megkapod, de igazából Khorinis Felsővárosában kezdődik el. Beszélj Fernandoval, és kérdezd meg, hogy érzi magát (a küldetést kezdheted máshol is, Bromor, Vino, és Malak ugyanígy reagál erre a kérdésre, ebben az esetben csak annyi változik, hogy más sorrendben gyűjtöd be tőlük a könyveket). Rögtön kiderül, hogy megszállta a gonosz, és rád támad. Ne öld meg! Használj fegyvert, vagy bízd az egészet az őrségre. Ha földre került, kutasd át, és vedd el tőle a könyvet, ami nála van ('A megszállottak évkönyve'). Menj Pyrokarhoz a kolostorba, és miután beszámoltál neki a bányavölgyben látottakról, kérdezd a könyvről. Elküld, hogy kutasd fel a nevek alapján a többi szerencsétlent is, akiket megszállt a gonosz, és szerezd meg tőlük is a könyveket. Azt is mondja, hogy legalább egy könyvet mutass meg Karrasnak, és akkor talán ő ki tud kísérletezni valamilyen védelmet a gonosz megszállása ellen. A megszállottak, akiket fel kell kutatnod: Fernando (őt már elintézted), Vino, Malak, és Bromor. Kezdjük Vino-val, ő Lobart tanyáján egy munkás. Menj ki a tanyára, beszélj Lobarttal (ezúttal a ház mögött van), és kérdezz meg tőle mindent. A kőkörnél megtalálod a Kutatókat, akiről beszél, öld meg őket, de közben Vino is megtámadja őket, és előfordulhat, hogy megölik. Ha sikerül úgy megoldanod, hogy életben maradjon, akkor beszélj vele, verd meg, majd küldd a Kolostorba (nem baj, ha meghal). Mindenképpen vedd el tőle a könyvet, és beszélj Lobarttal. Ha már itt vagy, akkor menj el a Xardas tornya felé vezető úton, és az Innos oltár mögött vedd fel a megszentelt földet. A következő legyen Bromor, a bordélyház tulajdonosa a kikötőben. Kérdezd meg, hogy érzi magát, és mikor megtámad verd meg, de ne öld meg (jégtömb jól jöhet), és vedd el tőle a könyvet. Utoljára marad Malak, Bengar egyik embere. Ha még nem csináltad meg az 'Egyedül és védtelenül' küldetést, akkor Malakot Onar tanyájától délre, a banditák tábora alatt, egy kis szorosban találod, Gromtól nem messze. Ha már megcsináltad azt a küldetést, akkor Malak Bengar tanyáján van. Beszélj vele, és amikor megtámad, verd meg (őt a legkönnyebb), majd vedd el tőle az utolsó könyvet. Menj vissza a kolostorban beszélj Karrassal, és kérdezd meg, hogy áll a kutatás. Add oda neki az egyik könyvet, a többit pedig vidd Pyrokarnak. Ha befejezted az 'Innos Szeme' küldetést, beszélj újra Karrassal, és kérdezd először a Kutatókról, majd a megszállottság elleni védelemről. Tud neked készíteni egy amulettet, ami megvéd a Kutatók átkától, ehhez egy megszentelt földdarabra van szüksége. Add oda neki, aludj egy napot, és menj vissza az amulettért. Karras visszaadja a könyvet is, amit adtál neki, ezt add le rögtön Pyrokarnak. A küldetés további részét csak a következő fejezetekben tudod befejezni. A Negyedik Fejezetben nézd meg újra Pyrokar levelét, és két új nevet találsz rajta: Engrom, és Randolph. Engromot a bányavölgyben találod, Marcos mellett (lásd Második Fejezet, 'Bányászok és érc' küldetés), Randolph pedig Akil tanyáján az egyik munkás. Beszélj velük, és miután megverted őket, vedd el tőlük a könyveket. Az Ötödik Fejezetben nézd meg ismét a levelet, ami megint két névvel bővült: Sekob, és Brutus. Sekobot a tanyáján találod, Brutust pedig a bányavölgyi várban. 'Beszélgess' el velük, majd amikor a földön fekszenek, vedd el tőlük a könyveket. Mielőtt átmész az utolsó Fejezetbe, adj le minden könyvet Pyrokarnak, és az ötödik fejezetben beszélj Lesterrel is arról, hogyan érzi magát. A Hatodik Fejezetbe mindenképpen vidd magaddal Mariust, és Vatrast (Vatras helyett Milten is megteszi), tehát ők ketten mindenképpen legyenek a legénységed tagjai. Amikor Marius lelép a hajóról, beszélj Lesterrel, és amikor végre elkapod, vedd el tőle az utolsó könyvet, majd add le Vatrasnak vagy Miltennek. A küldetésnek akkor lesz vége, amikor a Hatodik Fejezet végén a Feketemágustól megkérdezed, hogy az Alvó szolgája volt-e.
A hamisított bányarészvények (Kolostor - Mágus)
Miután az Innos Szeme küldetésben Pyrokarral először beszélsz a varázstárggyal kapcsolatban, Serpentes megszólít, és ad neked egy feladatot. Valaki hamis bányarészvényeket készít, és ezt eladja a kereskedőknek. Serpentes szeretné, ha megtalálnád az illetőt, és összeszednéd a hamis részvényeket. Menj Salandrilhoz, a khorinisi Felsőváros alkimistájához. Nézd meg az áruit, és vegyél meg mindent, amire szükséged van tőle, mert ezután nemigen fog szóba állni veled. Kérdezz rá nála a bányarészvényekre (csak miután láttad az árui között), és mondd, hogy menjen a Kolostorba. Mivel magától nem megy, adj neki egy kis kezdőlökést (ne öld meg!), és miután magához tér (előtte azért vedd el tőle a két részvényt), mondd neki még egyszer, hogy menjen. Menj el a következő kereskedőkhöz: Canthar, Matteo, Bosper, Zuris, és Hakon (ők a városban vannak), valamint Elena (Onar tanyáján), Rosi (Sekob tanyáján), és Orlan (a Tavernában). Mindegyikükkel beszélj a részvényekről, és vedd meg tőlük az összest. Menj vissza Serpenteshez, és jelentsd neki, hogy tudod, ki terjeszti a hamis részvényeket, illetve azt is, hogy az illető már itt van a Kolostorban. Add le neki az összes részvényt (mindegyikért kapsz 200 aranyat), és kapsz tőle egy amulettet, amit valószínűleg sohasem fogsz felvenni (+15 Védelem Mágia ellen).
Teleport a Khorinisi hágóhoz: a hágót őrző lovagok egyikének holttestén találod ezt a rúnát, ezzel bármikor gyorsan ide juthatsz.
Teleport Xardashoz: LestertŐl kapod ezt a rúnát rögtön a fejezet elején, bármikor Xardas tornyához teleportálhatsz vele.
Teleport a Fogadóhoz: a térkép közepén menj be a fogadóba, és beszélj Orlannal. Ha megnézed az eladásra kínált tárgyait, akkor azok között megtalálod ezt a rúnát, amivel bármikor a fogadóhoz teleportálhatsz. 500 aranyat kell fizetned érte.
Teleport a Kikötővárosba: vidd el Garond levelét Lord Hagennek, és jutalmul (az Innos Szeme mellett) megkapod tőle ezt a rúnát, ami a kikötőbe teleportál.
Teleport a nagygazdához: a 3. Fejezetben bármikor beszélj Leevel, és rögtön odaadja neked a rúnát, amivel Onar tanyájára teleportálhatsz.
Teleport a Kolostorhoz: beszélj a Kolostorban Pyrokarral, és mondd neki, hogy voltál a bányavölgyben. A párbeszéd végén megkapod a rúnát, ami a Kolostor elé teleportál.
Az Erő Amulettje (+15 Erő): ha a tolvajcéh tagja vagy, akkor nézz be Jesperhez a céhnél, és kérdezd meg tőle, hogy mi van a csatornarendszerben a bezárt ajtó mögött. Elmondja, hogy egy láda, amin a zárat még senkinek nem sikerült feltörnie, és ad egy kulcsot az ajtóhoz, ha netán meg akarsz próbálkozni vele. Hát persze, hogy meg akarsz
. Menj ki a csatornába, fordulj jobbra, majd az első elágazásnál megint jobbra. A következo kanyarban lesz az ajtó, a jobboldali falban. A zár kombinációja: JJJBJJJBJBJBJJBBBJJB. Itt találod az amulettet.
Ügyesség Elixír: ugyanabban a ládában, ahol az Erő Amulettjét találod, van egy Ügyesség Elixír is.
Végtelen pénz: A harmadik fejezet végén, mielőtt a Napkörhöz mész, menj át a bányakolóniára, és a várban Sengrathnak adj el mindent (kivéve a rúnákat, páncélokat, és számszeríjakat!), amire nincs hirtelen szükséged. Ő ugyanis a következő fejezet elején meghal, és amikor megtalálod a hulláját, minden nála lesz, amit eladtál neki. Végtelen pénzhez juthatsz, ha Khorinisban Bospertől nyilakat veszel (minden vásárlásnál újratöltődik a készlete), és ezeket eladod Sengrathnak. Mivel a nyilakat 1 aranyért veszed, és ugyanannyiért adod, minden nyílvesszőn keresel 1 aranyat, amikor megtalálod őket a negyedik fejezetben![]()
Ügyesség Elixír (x2): ebben a fejezetben mind Salandril, mind Zuris kínálatában találsz egy-egy ilyen elixírt, érdemes mindkettőt megvenni.
Pedro: ha Sárkányvadász vagy, akkor amint bejutsz a Kolostorba, és megtudod, hogy valaki ellopta Innos Szemét, menj Goraxhoz. Beszélj vele, és vállald el a feladatát némi XP-ért (akkor is vállald el, ha nem akarod teljesíteni, nem kerül bele a naplóba, és senki nem kéri számon rajtad).
Opolos: ha nem vagy Mágus, akkor a Kolostorban beszélhetsz Opolossal, akit érdekelnek a külvilág hírei. Minden hírért, amit hozol neki, +150 XP-t kapsz.
Oldalainkat 31 vendég és 0 tag böngészi